Könyvajánlók

Kiadó:
ISBN:
978-963-310-006-6
Kiadás éve:
2010

Tehetséges gyerekek: Flow az iskolában

A középiskolás évek kiemelkedő jelentőségűek a tehetséggondozásban. Vajon milyen folyamatok zajlanak le a tinédzserek fejében, miközben tanulnak: mire gondolnak, mit éreznek, mennyire szívesen csinálják, amit épp csinálnak? Befolyásolja-e a jövőben tapasztalataik minősége az elkötelezettségüket, céltudatosságukat? Melyek azok a tényezők, amelyek a tehetség elkallódásához vezetnek? Csíkszentmihályi Mihály és munkatársai arra a következtetésre jutottak, hogy a képességek fejlesztéséhez komoly kihívásokra van szükség, és a tanulók szociális környezete is döntő jelentőségű. Kutatásaik során kimutatták, hogy az iskolában ritkán élnek át a gyerekek flow élményt, azaz igen kevés képességeiknek megfelelő kihívással találkoznak, amelyek a megfelelő önbizalom, önértékelés és jó közérzet kialakulásának alapfeltételei lennének. A népszerű pszichológus kutatócsoportjának eredményeit bemutató könyve mindenkinek a hasznára válhat, aki elő szeretné segíteni egy gyermek tehetségének kibontakoztatását.
tovább >>>

Kiadó:
ISBN:
978-963-279-443-3
Kiadás éve:
2011

A követ és a fáraó

Két kép­ről, vagy in­kább két kép ürü­gyén író­dott a könyv. Az egyi­ket Hol­be­in fes­tet­te, de a másik alá is va­la­ki va­la­mi­kor az ő nevét ha­mi­sí­tot­ta. Egy­kor a képek egy te­rem­ben függ­tek, a meg­ren­de­lő, a 16. szá­za­di fran­cia nagy­kö­vet, Jean de Din­te­vil­le kas­té­lyá­ban, ma egy óceán vá­laszt­ja el őket. Tudós elem­zés, ér­tel­me­zé­si kí­sér­let, iro­dal­mi fik­ció, és egy kor­társ kép­ző­mű­vész írott és raj­zolt jegy­ze­tei – mind­ez együtt a könyv. Orosz Ist­ván, Hol­be­in­hez ha­son­ló­an maga is gyak­ran dol­go­zott meg­bí­zás­ra, és az egyik fest­mény kü­lö­nös áb­rá­zo­lá­si tech­ni­ká­ját, az an­amor­fó­zis­nak ne­ve­zett op­ti­kai il­lú­zi­ót több­ször is ki­pró­bál­ta. Az sem mel­lé­kes kö­rül­mény, hogy volt al­kal­ma pa­rancs­ural­mi dik­ta­tú­rá­ban élnie, olyan­ban, vagy leg­alább­is ha­son­ló­ban, mint amely a német fes­tőt és a fran­cia kö­ve­tet Lon­don­ban, VIII. Hen­rik ud­va­rá­ban kö­rül­vet­te. Több, oly­kor egy­más­nak el­lent­mon­dó szál kö­zött ve­ze­ti ol­va­só­ját, elénk teszi a po­li­ti­ka, int­ri­ka, fes­té­szet­tech­ni­ka és a haj­da­ni-mai mű­vész­hét­köz­nap va­rázs­gömb­jét, me­lyen át fel­tá­rul az an­amorf va­ló­ság. Az an­amor­fiz­mu­sok leg­fon­to­sabb is­mér­ve pedig éppen az, hogy min­dig a né­ző­nek kell a meg­fe­le­lő né­ző­pon­tot, az üd­vö­zí­tő lá­tó­szö­get meg­ta­lál­nia. "Ott állok a nagy kép mel­lett, olyan közel ha­jo­lok hozzá, amennyi­re csak bírok, át az ala­csony kor­don fö­lött, az arcom szin­te sú­rol­ja a fes­té­ket. Amit írni fogok róla, abból az kö­vet­ke­zik, hogy jó fest­mény­nek tar­tom, talán azt is meg­koc­káz­tat­nám, hogy re­mek­mű." Orosz Ist­ván épp az a mű­vész, ki úgy te­kint a múlt mű­ve­i­re, hogy ma­gá­é­vá ala­kít­ja, hogy új re­mek­mű­ve­ket al­kos­son. Ez­út­tal maga a mű­vész írja a kép­fi­lo­zó­fi­át.
tovább >>>

Kiadó:
ISBN:
978-963-236-341-7
Kiadás éve:
2012

Tört akkordok : zeneesztérikai írások

Matthew Locke 1661-ben jelentette meg Broken Consort című három vonós hangszerre írt gyűjteményét. A tört (broken) szó arra utal a címben, hogy Locke a hagyományos négyszólamú helyett háromszólamú művet komponált, így törve meg a tradíció hangzásvilágát. E kötet ilyen babérokra nem pályázik, de a tört jelző fontos szerepet kap a kötet írásainak egymáshoz kapcsolódásában, mert a Nagy Elbeszélés végének szellemtörténeti állapotában nem az átfogó, monografikus cél vezérelte szerzőjét, hanem az foglalkoztatta, hogy a mikrotörténeti problémák hogyan válnak nagy problémákká. A kötet egyes tanulmányai a XVII-XVIII. századi zenefelfogás két kulcsfogalmának, az affektusnak és a figurának különböző zenei, esztétikai és filozófiai problémáit járják körül: René Descartes affektuselméletét, Claudio Monteverdi zenei modernizmusát és a korai barokk zenei retorikáját. E vezérfonal mentén a korszak kevésbé ismert elméleti szerzői és komponistái kerülnek középpontba, többek között Joachim Burmeister vagy Matthias Weckmann. A könyv második részében zenei előadóművészeti kérdésekről van szó. Ezek közös sajátossága az, hogy a múlt zenefelfogásának revitalizálása milyen esztétikai problémákat vet fel, és ezekre milyen válaszok adhatók. E kérdések elsősorban Antonio Vivaldi és J. S. Bach művei Nikolaus Harnoncourt vagy az Il Giardino Armonico által adott interpretációinak elemzéseiben öltenek testet. Az élet és a mű között támadó feszültség problémájával a Mozart-életrajzírás történeti elemzését tárgyaló tanulmány foglalkozik. Az utolsó tanulmány azt vizsgálja, hogy Walter Benjamin nevezetes aura-fogalmát miképpen lehet a zenére alkalmazni.
tovább >>>

Kiadó:
ISBN:
978 615 5062 05 6
Kiadás éve:
2011

Zenei anekdoták és viccek

A címlap tanúsága szerint még a szigorú Bach, a mogorva Beethoven, az egykedvű Wagner és a tartózkodó Verdi arcára is sikerül félszeg mosolyt varázsolnunk zenei anekdotáinkkal és vicceinkkel. A sikeres Muzsikus-anekdoták után ez a gyűjtemény bizonyos témák (például "Öreg zenész nem vén zenész", "A zeneköltő szerelme", "Téves és kevésbé téves kritikák", "Kölcsönvett dallamok", "Zene és halál") szerint csoportosítva tartalmaz ezernyi új zenei anekdotát, tehát mindegyik fejezetben bizonyos zenei vagy éppen nem zenei szempont szerint következnek a derűs történetek. A zene világát mulatságosan torzítják a zenével, muzsikusokkal, hangszerekkel kapcsolatos viccek, a zenei tárgyú aforizmák, mondások pedig a zene örökkévalóságát hirdetik.
tovább >>>

Kiadó:
ISBN:
978 963 676 489 0
Kiadás éve:
2010

Bauhaus

Forgács Éva monográfiája különleges pillanatban született, amikor túl vagyunk már az avantgárd nagy illúzióján, mely szerint az élet és a művészet közötti határ lerombolható, s amikor a szemünk láttára hullik darabokra az ipari társadalom mítosza, amelynek el nem hanyagolható eleme volt a hasznosság és a szépség azonosítása. A Bauhaus-gondolat posztmodern kritikája ismeretében ma tragikus ellentmondásként értelmezzük azokat az alapelveket, amelyekre Gropius híres iskoláját felépítette. A könyv a 2010 es EKFév keretében megrendezett pécsi Bauhaus kiállítás miatt is méltán tarthat számot nagy érdeklődésre.
tovább >>>

Kiadó:
ISBN:
978-963-446-641-3
Kiadás éve:
2011

Fuvolaiskola

Ezennel átnyújtok a zene barátinak egy útmutatást a harántfuvola játékához. Azon fáradoztam, hogy az alapelemektől kezdve mindent világosan megtanítsak, ami ennek a hangszernek a játékához szükséges. Ezért némileg hosszasabban belebocsátkoztam a zenei gyakorlatban megmutatkozó jó ízlésről szóló tanításokba is. Quantz munkája egy fontos sorozat elindítója. Megjelenése után négy éven belül látott napvilágot Carl Philipp Emmanuel Bach billentyűiskolája, a Versuch über die wahre Art das Clavier zu spielen és Leopold Mozart hegedűiskolája, a Gründliche Violinschule. A Fuvolaiskola sokkal több annál,mint amit a címe ígért: a fuvolajátékon kívül bevezet a korabeli zenészi lét legfontosabb kérdéseibe, és abba is, milyen a jó zene, és milyen a jó zenész. A könyvnek alig egytizede foglalkozik a fuvolajáték szorosan vett technikájával: szájtartással, fúvásmódokkal, ujjrendekkel. A többi, a nagyobbik rész, óriási tapasztalaton alapuló elvi és gyakorlati útmutatást ad arra, hogyan is játsszunk egy francia adagiót vagy olasz allegrót, milyen díszítések illenek legjobban egy érzelmes dallamhoz vagy egy szemtelen gigue-hez. Túl ezen, hogyan is játsszunk úgy egy zeneművet, hogy általa elérjük azt, ami a zenében a legfontosabb: hogy megindító és tetszetős legyen.
tovább >>>

Kiadó:
ISBN:
978-963-9955-28-8
Kiadás éve:
2011

Szemelvények a hadarás témaköréből

E szemelvénygyűjtemény a hadarás kérdéskörének minden fontosabb területét érinti a legismertebb szakemberek közleményei alapján. A könyvben a téma történeti kialakulásától, a fogalmi tisztázásán át az okokra vonatkozó nézetekig találhat információkat az érdeklődő. Olvashatunk a hadarás különböző formáiról, tüneteiről, megelőzéséről és kezeléséről is.
tovább >>>

Kiadó:
ISBN:
978-963-279-568-3
Kiadás éve:
2011

Tanulástechnika

A könyv szerzője, Kata János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Műszaki Pedagógia Tanszékének mestertanára. A saját tapasztalatain alapuló, egyetemi hallgatóknak készített jegyzetében a tanulás folyamatának törvényszerűségeit tekinti át.
tovább >>>

Kiadó:
ISBN:
978-963-414-018-4
Kiadás éve:
2015

Rablás Brüsszelben

MILYEN HARCOK FOLYNAK a brüsszeli folyosókon a multinacionális cégek beszivárgott lobbistáival? HOGYAN PRÓBÁLTA ALÁAKNÁZNI az EU egészségügyi irányelvét a dohánycégek konspirációja? A MEZŐGAZDASÁG KEMIZÁLÁSÁBAN ÉS A TERMÉSZET VÉGSŐKIG VALÓ KIZSAROLÁSÁBAN érdekelt agrokémiai vállalatok hogyan férkőznek a legfelsőbb döntéshozatali szintek közelébe?
tovább >>>

Kiadó:
ISBN:
978-963-9633-92-6
Kiadás éve:
2011

Z generáció: klinikai pszichológiai jelenségek és társadalom-lélektani szempontok az információs korban

Tari Annamária Y generáció című művének folytatásaként megjelenő Z generáció is a nemzedékek közötti szakadékok problematikáját tárgyalja.
tovább >>>

Kiadó:
ISBN:
978-963-87488-4-3
Kiadás éve:
2009

Zenei tehetséggondozás és képességfejlesztés

A témakör megalapozásaként a tehetség mai értelmezését és a legismertebb, világszerte elfogadott tehetségmodelleket ismerheti meg az olvasó. A könyv tartalmazza a zenei képességfejlesztés területeinek szakmai áttekintését, amelyben az alapfogalmak legkorszerűbb meghatározása, rendszerezése, valamint a – kodályi elvekkel megalapozott, hierarchikusan rétegződő – zenei képességek struktúrájának bemutatása is helyet kap. Az írás nagy hangsúlyt fektet a zenei tehetség azonosítására, a tehetség fejlődését befolyásoló tényezőkre és a fejlődési modellekre is. Az egyik szerző saját kutatási eredményei is olvashatók a műben, amelyek segíthetik a gyakorló pedagógusok és más szakemberek munkáját.
tovább >>>

Kiadó:
ISBN:
978 963 310 112 4
Kiadás éve:
2012

Toxikoma - tíz év drogvallomásai

El akarod olvasni ezt a könyvet. Mert nem akarod, hogy drogos legyen a fiad. Vagy éppen azért, mert függő a lányod. Mert iszonyúan vonz a mámor, vagy mert kegyetlenül taszít a cucc, mégis mindennap beadod magadnak. Vagy csupán tudni szeretnéd, megéri-e tisztának maradni. Győző egy bátor srác Nyírbátorból. Felkavaró őszinteséggel meséli el, mennyire szórakoztató és kalandos az út a pokolba. Kendermezőkön és mákföldeken vezet keresztül, egészen a halál küszöbéig. Visszafelé viszont annál gyötrelmesebb. Győzőt mára egy ország ismeri, de a tíz évig tartó zuhanását szinte senki. Illetve egy valaki mégis, az őt kijózanító Morpheus, aki nem más, mint Dr. Csernus Imre.
tovább >>>