Könyvajánlók

Kiadó:
ISBN:
978-963-88206-9-3
Kiadás éve:
2012

Kocsis Imre Sugárútja

Csernus, Magritte, hiperrealizmus. Az utóbbi évek kiállításai közé illeszkedik Kocsis Imre kiállítása. Kulcslyukakon áttörő tájképek, utcarészletek, kasza és béke - visszatérő témák Kocsis művészetében. Kocsis Imre művei könnyen értelmezhetők, hiszen a művész környezetünk részleteiből, tárgyaiból építi fel műveit. És élőlényeiből: botanikai tudása, a lepkék szeretete műveinek építőkockája. Építkezik és kísérletezik: festményeinek szerkezetét pontosan, műgonddal építi fel, miközben újfajta technikákat próbál ki. Technikai sokrétűségét grafikai munkásságában lelhetjük fel leginkább. Kocsis Imre festő és tanár, akinek szinte egész életét meghatározta az Andrássy út, azaz a Sugárút.
tovább >>>

Kiadó:
ISBN:
978-963-9279-93-3
Kiadás éve:
2012

Vojnich Erzsébet (1953-)

Vojnich Erzsébet festészete a kortárs magyar képzőművészet élvonalába tartozik, alkotásait ismerve mégis a kevesek festőjeként aposztrofálható. Műveinek visszatérő motívuma az épített belső tér. Termek, csarnokok, lépcsők tárulnak fel előttünk sejtelmes fényben és mindig lakatlanul. A pasztellszínekben játszó, perspektivikus terekben nem tudjuk honnan és hová vezetnek a lépcsők, hová nyílnak az ajtók – egyáltalán vezetnek-e a terek valahová, vagy inkább az örökös „belső” bolyongásainkhoz szolgálnak színpad gyanánt. Vojnich termei üresek, mégsem kihaltak, vagy szorongatóan, kísértetiesen néptelenek – egyszerűen csak „állnak az időben”. Távol minden trendin harsánytól, locsi-fecsitől, pillanatnyitól. Képei, mint egy-egy monolit tömb, súlyosak, mozdulatlanok. Legújabb festményeinek tereiben medencék tűnnek fel: az eddig zártnak vélt belső terek egy újabb zárt térszakasszal bővülnek. Mintha csak azt üzennék, hogy minden megfejtett titok egy újabb titokhoz vezet, hogy a Lényeg megfejthetetlen, legfeljebb csak megsejthető, s hogy a valóság mégoly tökéletes álarca mögött is valami még mélyebb értelem, titok lappang.
tovább >>>

Kiadó:
ISBN:
978-963-08-3886-3
Kiadás éve:
2012

4. Textilművészeti Triennálé

A szombathelyi textilbiennálék és - triennálék történetében másodszor szerepel a tárlat tematikai kiírásában a + jel. Az 1980-as + - Gobelin-megjelölés után most, 2010-ben a Textil+ fogalom-jel kapcsolat jelenik meg, s e kontextusban a + jel ítélhető egyértelműbbnek és könnyebben megragadhatónak. A + (plusz) jel és szócska a nullánál nagyobb értékű szám vagy mennyiség jelölője, vagy az alapértéknél nagyobb mérték kifejezője, illetve az összeadásra, hozzáadásra, kapcsolatteremtésre lehetőséget indító megjelölés. A + már önmagában is elmozdulást sugall, változásra ösztönöz. A textil + - összefüggésben valaminek a textilhez való hozzáadását, a textil gyarapítását, bővítését, gazdagítását, a textilnek valamivel való összekapcsolását prognosztizálja, s hallatlan szabadságérzetet adhat, hogy a + jel után üres a hely: végső soron bármi hozzáadható, bármi a textilhez kapcsolható. Vagyis a matematika nyelvén erre az üres helyre az x kerülne, amely jelen pillanatban mind matematikai, mind művészeti szinten az ismeretlen tényező jelölője. A kapcsolatra, a gyarapodásra „váró" textil-fogalom már nehezebben megragadható jelenség, s ezt a nemzetközi művészeti történések mellett az 1970-es évek óta kibontakozó, felívelő, betetőződő, hanyatló, stagnáló, kísérletező, új irányokba forduló, kutató-kereső magyar textilművészet története is igazolja...
tovább >>>

Kiadó:
ISBN:
978 963 312130 6
Kiadás éve:
2012
YT videók:

Összehasonlító jogtörténet

"Jelen tananyag egy újszerű szakmai koncepció és módszertani elvek alapján kidolgozott, újszerű szakmai tartalmat megjelenítő, első kiadású egyetemi jegyzet."
tovább >>>

Kiadó:
ISBN:
978 963 295 224 6
Kiadás éve:
2012

A jog társadalmi küldetése az európai integráció és globalizáció korában

A jogelméleti közelítésű könyv – melyet számos felsőoktatási intézmény tananyagként használ.
tovább >>>

Kiadó:
ISBN:
978-963-89249-2-6
Kiadás éve:
2011

Gink Judit, 1953-2009

Részletek a kiállításra megjelenő könyv-katalógusból: „….A Ferenczy Noémi-hagyományt tisztelve elhagyók csapata, Szenes Zsuzsa, Szilvitzky Margit, Attalai Gábor és kortársaik a hatvanas évek végétől tették élő, izgalmas műfajjá a textilművészetet. A lausanne-i és lodzi biennále, Abakanowicz, Buić, Lupas és a többi jelentős kortárs révén úgy érezhették, hogy Európában élnek és dolgoznak, miközben periferikus helyzetük miatt az itthoni hatalom rosszallását nem vívták ki. A hetvenes évek közepére frissen végzettek – Gecser Lujza, Bajkó Anikó, Droppa Judit, Kele Judit és mások – csatlakoztak hozzájuk, akik immár egészen szélsőséges megoldásokkal éltek a lágy anyagok lehetőségeinek kutatásában. A szerteágazó törekvések sorából hiányzott a textil lehetséges képiségének újragondolása: ezt a harmadik hullám néhány képviselője, elsősorban Gink Judit vállalta magára. Ahogy a szakmai közélet helyett egyre inkább a műterem maradt otthonos számára, a művek is mindinkább bensőséges türelemmunkákká váltak, a nagyvonalú szerigráfia- és nyomottanyag-megoldások helyébe az aprólékos, nem műfajhoz-médiához kötődő eljárások kerültek, mint a drótszövevénnyel való bíbelődés. Persze a drótháló is textil a maga módján, de immár a textilesség Gink számára is emlék. Időnként önálló kiállítást rendezett a budapesti Fészek Galériában, a független és magának való művészattitűd kevés menedékének egyikében, ezzel is jelezve, hogy bizonyos értelemben konzervatív művésszé – az avantgárd hagyományainak őrzőjévé – vált….
tovább >>>

Kiadó:
ISBN:
Kiadás éve:

Kiadó:
ISBN:
978-963-05-9221-5
Kiadás éve:
2012

Rossz tudomány : Hatástalan szerek, gátlástalan kampányok

Gyors és könnyű fogyás, 80 százalékkal fényesebb szempillák, tisztítókúra, mindenható bogyók és kotyvalékok. Megannyi, "tudományosan megalapozott" hatásúként hirdetett csodaszer. Ben Goldacre, az ismert brit tudományos szerző, a Guardian publicistája tudományos bestsellerében az egyszemélyes szélhámos vállalkozásoktól a legnagyobb gyógyszercégekig terjedő egészségipar fülledt hátsó udvarába kalauzol bennünket.
tovább >>>

Kiadó:
ISBN:
963-85500-7-4
Kiadás éve:
2006

Fantasy Enciklopédia: [mesebeli lények útmutatója tündérektől és sárkányoktól a vámpírokig és varázslókig]

Az angol Kingfisher Publications kiadónál 2005-ben jelent meg ez a közkedvelt témát feldolgozó, rendkívül gazdagon illusztrált kötet. Jelen kiadása több európai országgal egy időben született. Elsősorban ifjú olvasóknak szánja a szerző, de a fantasy irodalom felnőtt kedvelői, vagy a scifi rajongók, de akár a mesék, legendák hívei is várhatóan szívesen és érdeklődéssel fogadják.
tovább >>>

Kiadó:
ISBN:
978-963-89419-6-1
Kiadás éve:
2012

Mesepszichológia: Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban

A mű első részében az óvodáskorú gyermek gondolkodásának sajátosságairól, a belső képalkotásról, a gyermekkori mesekorszakokról, valamint a meseolvasásról is olvashatunk. Ezután az érzelmi intelligencia fejlesztésének szükségességével és az ehhez hozzájáruló gyakorlatokkal ismerkedhetünk meg.
tovább >>>

Kiadó:
ISBN:
978-963-506-830-2
Kiadás éve:
2011

Élet-pálya: Kodály Zoltán

A műnek hasznára vált a hosszú előké­születi idő: szerzője ezalatt elvégezhetett bizonyos, utóbb nélkülözhetetlennek bizo­nyult részletkutatásokat, például Visszatekintés címen összegyűjtötte Kodály írásait, beszédeit, nyilatkozatait. Az alapanyagból már csak ki kellett olvasni az élet-pálya folyamatát és összefüggéseit. Ehhez nyújtott felbecsülhetetlen segítséget Kodályné Péczely Sarolta. A szerző jól emlékezik még a magyar zenekultúrának Kodály és Bartók (valamint Dohnányi, Weiner, Szabolcsi) nevével fémjelzett aranykorára. Ez a kor a mai közfel­fogás szerint visszahozhatatlanul elmúlt. Vagy valamilyen formában mégis visszatérhet? Jósolni nehéz. De addig is: bárkába mindent, amire valamikor szüksége lehet a magyar zenekultúra reneszánszának! Ennek eljövetelében bízva készült ez a képes monográfia.
tovább >>>

Kiadó:
ISBN:
Kiadás éve: