Különgyűjteményeink

Horler Miklós (1923-2010) hagyatéka

Horler Miklós (építészmérnök, a művészettudomány doktora, címzetes egyetemi tanár) szakmai hírnevét a műemlékvédelemben folytatott tevékenységének köszönheti. Az 1947-ben szerzett építészmérnöki diplomájával a budai Várnegyed helyreállításában vett részt, majd a Fővárosi Műemlék Felügyelőség megszervezésében és vezetésében. 1960-tól az Országos Műemléki Felügyelőség főmérnökeként majd a Tervezési Osztály vezetőjeként tevékenykedett. 1989-től az OMF tudományos igazgatója, majd a 1992-től az Országos Műemlékvédelmi Hivatal általános igazgatóhelyettese volt. A műemlékvédelmi-hivatali tevékenys
tovább >>>

Kerényi Károly könyvtára

Kerényi Károly klasszika-filológus, vallástörténész, a görög mitológia nemzetközi hatású tudósa és aktív művelőjeként, a század egyik legnagyobb magyar ókorkutatója volt. Szerb Antal róla mintázta meg az Utas és holdvilág című regényének Waldheim professzorát. 1897. január 15-én született Temesvárott, ahol akkoriban nagy magyar szellemi élet folyt. Középiskolába Aradon járt, majd a budapesti egyetemen folytatta tanulmányait, s ott is doktorált 1919-ben. Latin-görög szakos tanári oklevelet, majd magántanári képesítést szerzett egy soha meg nem jelent görög filozófiatörténeti értekezéssel. E
tovább >>>

Kézirattár

A kézirattár feldolgozását 1958-59-ben Nyakas Sarolta végezte el, majd Fényes Miklós, igazgató rendszerezte az anyagegyüttest. A teljes, új rendszerű feltárást és a leírásokat Móró Mária Anna készítette el. A Központi Könyvtár kéziratgyűjteménye az alábbiakat tartalmazza:  a püspöki könyvtár részét alkotó kéziratos anyagokat; a Vatikáni Levéltár pécsi egyházmegyét illető iratainak 18. századi másolatait; az Erzsébet Egyetem könyvtárának ajándékozott különböző korú, tárgyú és jellegű kuriózumokat, közte a Latinovits család levéltárának töredékét; 1950 körül a dél-dunánt
tovább >>>

Kircsi László gyűjtemény

„(…) vele valami egészen különlegeset vesztett el a Művészeti Kar, a város, annak kultúrája. Oboaművészként Pécs – idők során többször megváltozott nevű – szimfonikus zenekara volt az elsődleges élettere, az ebből kinövő, fontos vendégművészeket is befogadó intenzív kamarazenei tevékenységgel szimbiózisban. Lokálpatrióta volt, a fogalom egyetlen provinciális hamisságok nélkül lehetséges értelmében. Miskolcról ideszármazottként ritka mély gyökereket vert, megingathatatlanul erős kötődést alakított ki a várossal. Intenzíven ápolta kapcsolatait az itt tevékenykedő művészek széles körével, hitt
tovább >>>

Kisebbségi Intézet sajtókivágat- és kéziratgyűjteménye

A Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet 1936-ban kezdte meg a működését Faluhelyi Ferenc professzor vezetésével. Az Intézet az utódállamokban élő magyarság helyzetének bemutatását tűzte ki céljául. A Kisebbségi Intézet története Faluhelyi Ferenc, mint a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Jogi Kara Nemzetközi Jogi Intézetének vezetője már az 1920-as években hozzákezdett egy, az egyetem keretein belül működő kisebbségi intézet felállításához. Az intézet szükségességét a következőkkel magyarázta: „Magyarország a háború előtt par excellence nemzetiségi állam volt, a háború után viszont három és fél m
tovább >>>

Klimo Könyvtár

„Új könyvtár virul itt, tele rendbe rakott tudománnyal. S fontos, hogy mindent nyitva találsz odabent.” (Faludi Ferenc: Klimo György könyvtára)   A Pécsi Püspöki Könyvtárat, a Pécsi Tudományegyetem Könyvtárának közvetlen jogelődjét Klimo György pécsi püspök (1751-1777) alapította meg 1774-ben, és tette nyilvánossá mindenki „közhasznára”, Magyarországon elsőként. A könyvtár eredeti helye a püspöki palota dél-nyugati szárnya volt. A püspök tervei szerint újra akarta alapítani az 1367 és 1543 között Pécsett működő egyetemet, s könyvgyűjteményét is ennek jegyében alakította ki. Ezt mutat
tovább >>>

Koschik, Harald gyűjteménye

Harald Koschik 1944-ben született. Tanulmányait a Regensburgi Egyetemen (Universität. Regensburg) végezte és 1973-ban doktori fokozatot szerezett Die Bronzezeit im Südwestlichen Oberbayern című munkájával, Walter Torbrügge professzor irányításával. Tudományos pályafutása első állomásaként Torbrügge professzor úr mellett dolgozott. Ezt követően a müncheni Prähistorische Staatssammlung az Őstörténeti tárának (Abteilung für Vorgeschichte) tudományos munkatársa lett. 1977-től Bajor Tartományi Műemlékvédelmi Hivatal (Bayerisches Landesamt für Denkmalpflege, Abteilung für Vor- und Frühgeschichte)
tovább >>>

Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem kottagyűjteménye 

A gyűjtemény részletes bemutatása elérhető a TGYO blogbejegyzései között, a kottaritkaságokból álló kiállítás vezetőjeként: https://tgyoblog.lib.pte.hu/a-becsi-klasszikatol-kottaritkasagok/ A kottagyűjtemény védett, elérhető a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Művészeti Szakkönyvtárában. 
tovább >>>

Mátyás Flórián könyvtára

Mátyás Flórián (1818. május 3. Felsődetrehem – 1904. április 2. Pécs) Jogász, nyelvész, történetíró, akadémikus Tanulmányait patrónusok segítségével és 15 év önképzéssel végezte. Megfordult Keszthelyen, Kolozsvárott, Kátán, Nagyszebenben, Eszéken, Zárán, és végül Pécsett. 1838 őszén a ragusai piaristáknál tanított, majd ezután került Pécsre, ahol 1842-ben jogi diplomát szerzett. Jogi hivatását feladva azonban néhány évig főnemesi családoknál házi-tanítóskodott. Nyelvészeti érdeklődése ekkorra kiforrott. Anyanyelvén kívül kilenc nyelven beszélt. A nyelvrokonság kérdésében a finnugor
tovább >>>

Mecsek Fúvósötös

A Mecsek Fúvósötös a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának adományozta kottatárát és PRO URBE Pécs (1983) kitüntetését. Az ünnepélyes átadásra a PTE Művészeti Karának könyvtárában került sor 2015. február 27-én, 11:00 órakor. (Zsolnay Kulturális Negyed Művészeti Kar Könyvtára 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos u. 16.) Kameránkkal mi is ott jártunk.  Mecsek Fúvósötös A történelmi múltú Pécs - a költő püspök Janus Pannonius, a Haydn-tanítvány Johann Georg Lickl, az építész Breuer Marcell, a képzőművész Victor Vasarely városában, a Pécsi Filharmonikusok és az Operazenekar öt szólistájából
tovább >>>

Német Történeti Gyűjtemény

A Német Történeti Gyűjtemény a PTE BTK Történettudományi Intézetének keretében 2007 óta működő Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában Alapítványi Tanszék munkájához köthető.   A gyűjtemény összetétele A gyűjteményben olyan művek találhatók, amelyek elsősorban a németek délkelet-európai, de főleg magyarországi jelenlétével foglalkoznak, valamint megtalálhatók benne egyéb, általános német történeti témájú műveket. A gyűjtemény tetemes része a németországi tübingeni székhelyű Institut für donauschwäbische Geschichte und Landeskunde könyvtárának gyűjteményéből származik, am
tovább >>>

Ormos Mária Gyűjteménye

Ormos Mária Széchenyi-díjas történész, egyetemi tanár, politikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1930. október 1-én született Debrecenben. Tanulmányait 1947 és 1952 között a debreceni és a budapesti egyetemen végezte, magyar-történelem szakos tanári oklevelét 1952-ben szerezte. 1951-től a debreceni egyetemen dolgozott gyakornokként, majd a diploma megszerzése után tanársegédként. 1953 és 1957 között a Szegedi Tudományegyetem tanársegédje, majd adjunktusa volt. 1957-ben a Magyar Országos Levéltárban dolgozott, majd 1958-tól 1960-ig általános iskolai nevelő volt. 1960-tól Akadémiai
tovább >>>