ISBN igénylés


Mire való és milyen előnyökkel jár az ISBN?

Az International Standard Book Number (ISBN) egy olyan nemzetközi szabvány, amely valamely könyv jellegű kiadványnak egy konkrét kiadását egyértelműen azonosítja. Egyedi, nemzetközileg elfogadott azonosítóról lévén szó, egy könyv esetében alkalmazása hosszú bibliográfiai leírásokat válthat ki, illetve megkönnyíti az egyes kiadásváltozatok útvesztőjében történő tájékozódást. Egy könyv esetében az ISBN-nel való ellátás teljesen magától értetődő dolog, elvárás, úgy is mondhatnánk, hogy az “anyakönyvezés” része.


Mire érdemes és mire nem kell ISBN-t kérni?

Nyomtatott könyvek mellett digitálisan megjelenő kiadványok, de hangoskönyvek, vagy akár térképek is kaphatnak ISBN-számot. Arra azonban figyelni kell az igénylés során, hogy a különböző hordozón is megjelenik a kiadványunk (nyomtatásban és digitálisan is), vagy a digitális kiadványunkat több formátumban készítjük el (a hagyományos PDF mellett esetleg EPUB-ban is kiadnánk), akkor ezek mindegyikére külön ISBN-t kell kérnünk.

Az időszaki kiadványokat (folyóiratokat, évkönyveket, könyvsorozatokat) nem ISBN-nel, hanem ISSN-nel azonosítjuk, és csak a könyvsorozatok egyes köteteire lehet ISBN-t is igényelni. Kottára szintén nem ISBN-t, hanem ISMN-t állítanak ki. Amennyiben kérdése merülne fel azzal kapcsolatban, hogy kiadványára ISBN-t vagy valamilyen más azonosítót kell igényelnie, keresse munkatársainkat az isbn@lib.pte.hu címen.

Ilyen esetben igényelni kell egy össz-ISBN-t, amelyet minden köteten szerepeltetni is kell, illetve az egyes köteteket is saját ISBN-nel kell ellátni

Ha ugyanaz a kiadvány több különböző termékformában jelenik meg (pl. keménytáblás, puhafedelű; Braille írással írt könyv; hangoskönyv; online elektronikus kiadvány stb.), ezekre külön-külön ISBN-t kell kiutalni. Ha az elektronikus dokumentum különféle formátumokban hozzáférhető (pl. lit, pdf, html, epub. stb.), minden önállóan hozzáférhető formátumnak saját ISBNt kell igényelni.

Nem, minden egyes, önállóan megjelenő nyelvi változatra külön ISBN-t kell igényelni.

Igen, mivel ilyen esetben a szöveg is változik, mindenképpen új ISBN igénylésére van szükség.

Nem, a cím változása esetén új azonosítót kell igényelni.

Az ISBN-t magán a kiadványon kell feltüntetni. Nyomtatott kiadványok esetében az ISBN-nek szerepelnie kell:

• a címlap hátoldalán (a copyright oldalon);
• a címlap alján, ha a hátoldalán nincs hely;
• a hátsó borítófedél alján;
• a levehető borító vagy egyéb védőborítás, csomagolóanyag hátoldalának alján.

Elektronikus kiadványok esetében az ISBN-t fel kell tüntetni a cím- vagy a bejelentkező képernyőn, vagy azon a képernyőoldalon, amely ennek megfelelő adatokat tartalmaz (pl. ahol a tartalom először megjelenik, vagy amelyen a copyright-közlés található.)

Oktatási célú film, video vagy diafilm esetében az ISBN-t a főcímlistán kell elhelyezni. Ha a kiadvány valamilyen fizikai hordozón jelenik meg (pl. CD-n, kazettán vagy floppyn), az ISBN-t valamelyik, a hordozóra rögzített címkén is fel kell tüntetni. Ha erre nincs lehetőség, bármilyen tartós csomagolóanyag (például doboz vagy borító) hátoldalának alján is szerepelhet.

Ha az elektronikus kiadvány különböző formátumokban jelenik meg, és ezek önállóan hozzáférhetőek, külön ISBN-t kell kiutalni rájuk.
Ha ugyanannak a kiadványnak két különböző formátumát csak együtt terjesztik, csak egy ISBN-re van szükség.
Ha a különböző formátumok önállóan jelennek meg, mindegyik változaton fel kell sorolni mindegyik ISBN-t, a számok után zárójelben megadva, hogy melyik formátumra vonatkoznak.

Példa:
ISBN 978-963-200-150-0 (keménytáblás)
ISBN 978-963-200-151-7 (puhafedelű)
ISBN 978-963-200-152-4 (PDF)
ISBN 978-963-200-153-1 (HTML)
ISBN 978-963-200-154-8 (LIT)

A kiadvány ISBN-jét a mellékletein is fel kell tüntetni. A számokat jól olvasható (legalább 9 pontos) betűnagyságban kell nyomtatni.


Ki kérhet tőlünk ISBN-t?

Az ide vonatkozó 2015-ös rektori utasítás értelmében a Pécsi Tudományegyetem polgárai csak az Egyetemi Könyvtárunkon keresztül igényelhetnek nyomtatásban vagy digitálisan megjelenő kiadványaikra ISBN, ISSN vagy ISMN azonosítót. A korábbi gyakorlat, amely szerint közvetlenül az Országos Széchényi Könyvtár ISBN irodájától lehetett kérni az azonosítókat, érvényét veszítette. A megállapodásnak megfelelően az OSZK minden ilyen kérést átirányít hozzánk, így nem érdemes őket keresni.


Milyen tennivalóim vannak, ha ISBN-t szeretnék igényelni?


ISBN-igényléshez semmi másra nincs szükség, csak arra,  hogy az alábbi aloldalon igénylő űrlapunkat helyesen kitöltsék. Az űrlap kitöltése az egyetemi Office 365 fiókba való bejelentkezés után lehetséges. Ezt követően munkatársaink megkezdik a kérés nyilvántartásba vételét, majd továbbítják az Országos Széchényi Könyvár felé.


Milyen kötelezettséget vállalunk?

Amennyiben valaki biztosra akar menni, az egy hét munkanapos átfutási idővel számol, mert mi azt vállaltuk, hogy három munkanapon belül elvégezzük az azonosító igénylésének ránk eső részét, az OSZK-s ISBN Iroda pedig azt, hogy ők maximum négy nap alatt kiállítják a kért azonosítót. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden esetben ennyit kell várni egy ISBN-számra. Munkatársaink lehetőségeikhez mérten minden megtesznek azért, hogy felgyorsítsák a folyamatot. Ennek köszönhetően az átlagos átfutási idő két munkanap.


Milyen kötelezettséget vállal az, aki ISBN-azonosítót igényel rajtunk keresztül?

Fontos, hogy ne feledkezzenek meg a kötelespéldány-kötelezettségről sem! Ennek értelmében ha 50-nél több példányban jelenik meg a kiadvány: 7 példányt; ha pedig 50-nél kevesebb példányban jelenik meg: 3 példányt kell beszolgáltatni a könyvtárnak. A digitális kötelespéldányok pedig az OSZK erre kialakított adminisztrációs és archiváló rendszerében kerülnek elhelyezésre.

Fontos változás!

2020. január 1-től hatályba lépő(ett) rendelet értelmében ISBN irodánknak ki kell terjesztenie a kötelespéldány begyűjtési tevékenységét az alábbiak szerint:
A nyomtatott kiadványra igényelt ISBN azonosító kiosztása után a nyomtatott kötelespéldány (ha 50-nél több példányban jelenik meg a kiadvány: 7 példányt; ha pedig 50-nél kevesebb példányban jelenik meg: 3 példányt vár a könyvtár) beszolgáltatása mellett a nyomtatott kiadványnak tartalmilag és képileg mindenben megegyező, elektronikus nyomdai változatát is be kell gyűjtenünk! A begyűjtött digitális verziókat munkatársaink az OSZK részére továbbítják.

A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy az ISBN azonosító igénylőjének a nyomtatott kötelespéldányok beküldése mellett egy elektronikus (többnyire PDF formátumú) állományt is fel kell töltenie az erre a célra létrehozott könyvtári űrlapon keresztül! Az elektronikus kötelespéldánynak mentesnek kell lennie mindenféle védelemtől (Pl.: keresés tiltása, nyomtatás tiltása, jelszóvédelem, írásvédettség, stb.)!

Az elektronikus kiadványok kötelespéldányait az OSZK a szerzői jogról szóló törvény rendelkezéseinek figyelembevételével teszi hozzáférhetővé a könyvtárhasználók számára a kötelespéldány-szolgáltatás kedvezményezett könyvtáraiban kialakított zárt hálózaton keresztül. Az online elektronikus kiadványt az OSZK egyidejűleg legfeljebb hat példányban teheti hozzáférhetővé.


A beküldött digitális verziót könyvtárunk is archiválja. Ez a nyilvános közönségtől elzárt tárolást jelent, a dokumentumok megjelenítése csak könyvtári terminálon (zárt hálózati láncon, a könyvtár fizikai tereiben lévő, erre a célra dedikált, másolásvédelemmel ellátott könyvtári számítógép) lehetséges.
Az igénylőnek az ISBN igénylő űrlap kitöltése során ugyanakkor lehetősége van nyilatkozni arról is, hogy a beküldött digitális verziót a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont a publikussá tegye saját szolgáltatási platformján!


A kötelespéldány-beszolgáltatás a PTE ISBN Irodán keresztül történik. A nyomtatott kiadványokat várjuk címünkre (ISBN Iroda - PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont; 7622 Pécs, Universitas u. 2/A) A belső posta igénybevétele mellett a kötelespéldányok személyes átadása is lehetséges -előzetes egyeztetés után- a Tudásközpont épületében, a digitális köteleseket pedig az alábbi űrlapon tölthetik fel:

Az elektronikus kötelespéldány feltölthető itt!

Amennyiben mégis a nyomda küldené be a kötelespéldányokat, kérjük, hogy erről bennünket is tájékoztassanak.

A legjobb megoldás mindig, ha a PTE ISBN irodán keresztül történik a kötelespéldány beszolgáltatás is, de egyedi esetekben intézheti a nyomda is. Ilyen esetekben kérjük, hogy informálják a PTE ISBN iroda munkatársait.

A legjobb, ha a PTE ISBN Iroda címére küldik. Az Iroda a Tudásközpontban működik. Címe: 7622 Pécs, Universitas u. 2/A.

Az Országos Széchényi Könyvtár Kötelespéldány- és Kiadványazonosító-kezelő Osztálya jogosult arra, hogy igazolásokat állítson ki magánszemélyek és intézmények részére, melyeket aztán mellékletként kell csatolni a különböző pályázati felhívásokra benyújtott anyagok mellé. Az ügyintézési idő 5 munkanap! További részletekért kattintson ide!


Űrlapok:

ISBN igénylése

Digitális kötelespéldányok beküldése

Figyelem! Az igénylő űrlapok kitöltéséhez be kell jelentkezni az egyetem által előfizetett Office365 szolgáltatásba!


Kit lehet keresni további felvilágosításért?
Amennyiben bármi kérdésük van, forduljanak munkatársainkhoz bizalommal! Ezt megtehetik, ha írnak a következő emailcímre: isbn@lib.pte.hu.


Cím
7622 Pécs, Universitas u. 2/a.
Telefonszám
72 / 501-650 / 28042
E-mailisbn@lib.pte.hu