Mindenkép(p)en olvasunk

Kiadó:
TYPOTeX
ISBN:
978 963 9664 69 2
Kiadás éve:
2009
Mű a katalógusban:

Összeomlás: Tanulságok a társadalmak továbbéléséhez

Számomra korábban ismeretlen, azóta viszont személyesen is megismert amerikai szerző, Jared Diamond: „Collapse, How Societies Choose to Fail or Survive” című (Viking Press, 2005), később magyarul is kiadott munkájára véletlenül bukkantam rá egy amszterdami könyvesboltban 2005-ben. A könyvben számtalan tanulságos történelmi példát olvashatunk arról, hogy egy-egy közösség vagy társadalom mennyire volt képes olyan gazdasági-társadalmi rendszert kiépíteni, amely hosszabb-rövidebb ideig működőképesnek, fenntarthatónak bizonyult, és számtalan olyan példát is, ahol az adott közösségek nem voltak képesek kezelni a kritikus problémákat.



Dr. Zádori Iván dékánhelyettes, PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar, Dékáni Hivatal A könyvben vizsgált társadalmak, közösségek sikerességét, illetve sikertelenségét természetesen több tényezőre lehet visszavezetni, de az esetek többségében a „kudarcok” mögött elsősorban az erő-források kimerülése, illetve az erőforrások túlhasználatából fakadó környezeti katasztrófák állnak. Ezek a krízishelyzetek akkor lesznek igazán súlyosak, ha az adott társadalmak nem képesek szükségleteiket és társadalmi-gazdasági tevékenységeik feltétel-rendszerét más – akár külső – erőforrásokkal helyettesíteni, kiegészíteni vagy pótolni, és az egyre intenzívebben jelentkező kihívásokra adott válaszok összességében nem bizonyulnak eredményesnek.

A könyvben szereplő példák alapján csupán remélni lehet, hogy a jövőben az emberi közösségek, társadalmak komolyabb negatív visszacsatolások nélkül is tudnak tanulni a korábbi hibás döntésekből, és képesek hosszabb távon is fenntartható gazdasági-társadalmi rendszereket kiépíteni és működtetni.

Az „Összeomlás” című könyvet, és természetesen Diamond más, magyar nyelven is elérhető munkáit (Miért élvezet a szex?; A harmadik csimpánz felemelkedése és bukása; Háborúk, járványok, technikák, A társadalmak fátumai; A világ tegnapig) csak ajánlani tudom minden, a világ dolgai iránt nyitott olvasónak.

A könyvajánló a PTE Egyetemi Könyvtára által a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban 2014. november 19-én szerda, 15 órakor megnyílt "MindenKép(p)en Olvasunk!" című olvasást népszerűsítő fotókiállításra készült!

(Forrás: Dr. Zádori Iván dékánhelyettes, PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar, Dékáni Hivatal)