Mindenkép(p)en olvasunk

Kiadó:
Móra
ISBN:
978-963-11-8639-0
Kiadás éve:
2009
Mű a katalógusban:

Ablak-zsiráf

Gyermekkorom legmeghatározóbb alkotása az Ablak Zsiráf. Rengeteget tanultam belőle, sőt jobban belegondolva minden, amit tudok, azt az Ablak Zsiráfból tudom. Már a címe is milyen frappáns, melyet azzal a rafinériával adták neki, hogy bemutassák: Mit is tartalmaz ez a remekmű. 



Az ablak a magyar ABC első betűjével kezdődik, míg a zsiráf az utolsóval. Hihetetlen milyen szellemességgel írták meg a művet, de mégis számos hasznos információval látja el a gyermekeket. Aki nem ismerné, annak ajánlom figyelmébe. Ellenben, aki ismeri, de úgy érzi, hogy lehetnek olyan szavak benne, amikről megfeledkezett az Ablak Zsiráf utolsó olvasása óta, annak újbóli átlapozgatását javaslom. Ötletes rajzokkal is ellátták alkotói a könyvet, melyek a szomorkodókat felvidítják, a jókedvűeket pedig még vidámabbá varázsolják. 


Sramkó Péter

Informatikus

PTE Tóth József Bölcsészettudományi és Természettudományi Kari Szakkönyvtár