Könyvajánló

Kiadó:
Alexandra
ISBN:
978-963-370-691-6
Kiadás éve:
2009
Mű a katalógusban:

Sztálin – A Vörös Cár udvara

Mindig szerettem a történelmet. Ezen belül az utóbbi időben kialakult bennem egy vonzódás a levéltári dokumentumokon alapuló írások iránt. Különösen kedvelem azokat a műveket, melyek kellő távolságból, tényekkel alátámasztott elemzését adják egy történelmi korszaknak. A viszonylagosan közelmúltnak tekinthető korszakok különösen izgalmasak számomra, hiszen számos csatlakozási pontot adnak a mai életünkhöz, a jelenkor történéseinek megértéséhez.



Dr. Gábriel Róbert dékán, PTE Természettudományi Kar, Dékáni Hivatal Ennek kapcsán került kezembe a bemutatott kötet. A számos, általam korábban is ismert tény mellé újabb adatokat sorakoztat fel, elemez, elgondolkoztat a nagy események mozgató rugóiról. Ugyanakkor elemi erővel mutatja be, hogy miként mosódnak el a határok a magánélet és a hatalmi pozíció között. Bemutatja, hogy milyen elemi erővel söpri el a hatalmon maradás vágya a barátságokat, sőt még a gyöngéd érzelmeket is. És végül azt is megmutatja, hogy miként amortizálódik a nagy vezér dicsősége, amint a személyes varázsa (mert a kortársai, harcostársai számára varázslatos személyiség volt Sztálin) eltűnik halála után. A könyv megmutatja tehát Sztálinból az emberit és az ördögit egyaránt. Mindenkinek tudom ajánlani a munkát, aki elég erős idegzetű ahhoz, hogy helyenként szörnyűségeket is elolvasson!

A könyvajánló a PTE Egyetemi Könyvtára által a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban 2014. november 19-én szerda, 15 órakor megnyílt "MindenKép(p)en Olvasunk!" című olvasást népszerűsítő fotókiállításra készült!

(Forrás: Dr. Gábriel Róbert dékán, PTE Természettudományi Kar, Dékáni Hivatal)