Albánia és Koszovó gyökeresen más utat járt be a 20. század második felében, előbbi évtizedekig Enver Hoxha önkényuralma alatt, utóbbi Jugoszlávia részeként. Ennek ellenére az olyan jelenségek, mint a diktatúra, a háború, a gazdasági és társadalmi válságok mindkét terület közelmúltjára erőteljesen hatottak.
A kiállítás nem törekszik a teljességre: nem ad retrospektív áttekintést a két színtér művészeti fejlődéséről és nem vizsgálja történeti szempontból az alkotók tevékenységét sem. A huszonöt művészt felvonultató válogatás a két szcénát átható dinamikákat ragadja meg: a kiállításon egyszerre szerepelnek mérföldkőnek számító művek, az egyes közegek nemzetközi jelenlétét előmozdító állásfoglalások, illetve hosszabb folyamatok lenyomataként, tanújaként született projektek. A válogatás ezeken a pozíciókon keresztül térképezi fel és mutatja be tematikus egységekbe rendezve a színterek mozgatórugóiként működő, az alkotókat foglalkoztató jelenségeket, a két szcénát külön-külön vagy együttesen is alakító, lényeges kérdésköröket.
A bálna, amely tengeralattjáró volt arra tesz kísérletet több generációt átfogva, hogy a Balkán kontextusán kívül járja körül a két színtér, Albánia és Koszovó erőteljes kortárs művészeti pozícióit.