A történelmi érdekességek, furcsaságok, intimitások iránt mindig is volt érdeklődés. Hahner Péter történész már a tavaly megjelent 100 történelmi tévhit… című könyvében igen szórakoztatóan és élvezetes stílusban olvasta a fejünkre, hogy minden korban képesek voltunk-vagyunk bedőlni a legelképesztőbb híreszteléseknek is, sőt hajlandók vagyunk körömszakadtáig bizonygatni is azok „igazát”. Ha egyedül hisszük el a szamárságokat, s jól elvagyunk velük, lelkünk rajta, baj akkor van, ha a tévhitek futótűzként terjednek el a közfigyelemben, tömegkultúrában, sőt beszivárognak a tankönyvekbe is, akkor pedig tanári segédlettel egész generációk tudatában tényként ragadnak meg történelmi legendák.

A tavalyi sikeren felbuzdulva Hahner Péter újabb muníciót gyűjtött, és az Ujabb 100 történelmi tévhit című kötetben ismételt sorozatlövést ad le a valóságosnak hitt fals történelmi információkra. Tudós lévén alaposan, de a „mezítlábas” olvasó számára is érthetően dokumentálja, hogy a rosszul tudott dolgokat mennyien és hányféleképpen cáfolták – mindhiába. Mint írja: „A téves adatok, felületes megállapítások, elavult kutatási eredmények, elsietett értelmezések, rosszindulatú híresztelések, megszépítő vagy befeketítő történelmi legendák, sőt, egyszerű pletykák is (…) manapság a rengeteg újságnak, rádiónak, televíziós csatornának és az internetnek köszönhetően rohamos gyorsasággal terjedhetnek. Ráadásul bizonyos csoportok szinte hivatásszerűen fedeznek fel újabb és újabb összeesküvéseket a történelemben, amelyeket jó pénzért adnak el a médiának.”

A szerzőnek a tévhitek jövőbeni alakulását illetően sincsenek illúziói: „Ne áltassuk magunkat azzal, hogy valaha is megszabadulunk tőlük. Olyanok, mint a gyomnövények: sohasem lehet valamennyit kipusztítani.” Vélhetően csak azzal a pedagógiai eszközzel vehetjük fel a kesztyűt az ellenük folytatott küzdelemhez, hogy a magukat makacsul tartó tévedések cáfolatait is igyekszünk mind többször, és minél hangosabban ismételgetni.

Néhány a köztudatba mélyen beágyazódott tévhistória címszavakkal az új kötetből: a kínai nagy fal a Holdról is látható; Attilát hármas koporsóban temették el a Tisza medrében; a vikingek szarvat viseltek a sisakjukon; egy Johanna nevű asszonyt pápává választottak; Drakula képzeletbeli személy; Dózsa Györgyöt tüzes trónra ültették; XIV. Lajos nem mosakodott; a harakiri a japán szamurájok becsületét védelmezte; Bem apó renegát lett; a szabadkőművesek mindig összetartanak; Abraham Lincoln felszabadította a rabszolgákat; egyetlen szavazaton múlott, hogy nem a német lett a hivatalos nyelv az Egyesült Államokban; Ferenc József családját átok sújtotta; Clemenceau a menye miatt haragudott a magyarokra.

És végül még egy: Casanova elképesztően sok nőt csábított el. A történész „képbe hozza” Giacomo Casanovát, aki „a nő-csábászok fejedelmeként él a köztudatban, s aki saját emlékiratainak aggályosan pontos „kimutatásai” szerint összesen 122 szeretőt vitt ágyba. Meglehetősen hosszú életének szexuálisan aktív éveit megsaccolva, ez a szerző szerint évenként legfeljebb két-három hódítást jelent. E trófeák többsége is hivatásos nőszemély volt. Mit mondjunk? Ilyen eredménnyel a legbénább mai mezei celeb is világgá menne szégyenében.

Mindamellett Hahner Péter egyáltalán nem kérlelhetetlen harcos. Mint írja: “Tulajdonképpen jó dolog, hogy vannak történelmi tévhitek. Nem azért, mert így a történészek könyveket írhatnak ezek cáfolatára, inkább azért, mert puszta létük is arra utal, hogy van érdeklődés a történelem iránt.”