Könyvajánló

Kiadó:
Jaffa Kiadó
ISBN:
978-963-9971-20-2
Kiadás éve:
2010
Mű a katalógusban:

Y generáció

Mindig nagyon nehéz a válaszadás, ha a kedvenc könyvemről kérdeznek. Legfőképpen azért, mert nincs kedvencem: tipikusan az az ember vagyok, aki sok mindent szeret. A könyvek között kutatva, úgy gondoltam, azt fogom választani, amelyik a leginkább jellemzi a mostani életszakaszomat.

Gyakorló tanárként tanároknak, pszichológia és társadalomtudományok iránt érdeklődőknek Tari Annamária Y generáció (és az újabb, Z generáció) című könyvét ajánlom.

 

 

A generációs kutatások manapság nagyon népszerűek, és ha Tari könyveit megvizsgáljuk, látszik, ő is előszeretettel kutatja a különböző generációk szokásait, lélektani jelenségeit, amelyek változásai nagymértékben a fogyasztói társadalom változásához köthetők. Mivel fiatal felnőtteket is oktatok, és az Y generációnak – az évszámbeli besorolást tekintve (1976 és 1995 között születettek) – szintúgy tagja vagyok, a könyvet egyfajta útmutatóként tudom olvasni: másokhoz és magamhoz. Ez a pszichológiai kalandozás pedig nagyon érdekes tud lenni, illetve segít tanárként olyan módszertanok kidolgozásában, amelyek az adott korosztály számára érdekesek lehetnek.

A könyvből kiderül, hogy az Y generáció tagjainak nagy része – hiszen a séma nem húzható fel mindenkire – 15 percnél tovább nem képes figyelni, jellemző rá a kommunikációhiány (legalábbis az offline térben), a munkahelyén pedig semmiképpen sem szeretné a „rabszolga” szerepét betölteni. A kitalált történetekkel, párbeszédekkel illusztrált fejezetekben a szerző mindemellett igyekszik arra is választ találni, hogy ezek a jelenségek mely társadalmi szokások átalakulása, jelenléte miatt változhattak ebbe az irányba. Figyelmetlenségünket indokolhatjuk például a tévé megjelenésével: gondoljunk csak bele, 12-13 percenként reklámokat kapunk…

Szanyi-Nagy Judit egyetemi hallgató
ajánlásával

Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar