Neveléstörténet (Hírfigyelő)

Imaginations, existences et spatialités noires en (ré)émergences

nevelestortenet-histoireengagee.ca - 2018. július 5. 14:56
Jade Almeida, Christine Chevalier-Caron, Gaëlle Étémé, Astrid Girault, Catherine Larochelle, Philippe Néméh-Nombré, Pascal Scallon-Chouinard, responsables du dossier J’avais besoin de me perdre dans la négritude absolument. Peut-être qu’un jour, au sein de ce romantisme malheureux…[1] C’est probablement parce qu’elle est aussi complexe, tortueuse même, que la relation de Frantz Fanon à la négritude a suscité […]

Szabálykövetés vagy öntörvényűség?

nevelestortenet-tani-tani.info - 2018. június 30. 18:35

L. Ritók Nóra írása

Világok között ugrálunk, a rendteremtés szándékával, egyre sikertelenebbül.

Most, hogy az év végi értékeléseket készítem, kicsit visszaolvastam a havi szöveges értékeléseimbe. A számszerű mellett mi, az Igazgyöngyben szöveges kiegészítéseket is teszünk. Gyakran írom ezekben egy-egy gyerek fejlesztéséhez, hogy „kellően öntörvényű”. Jó kis szóösszetétel ez, nálunk a művészeti képzésben a tehetség egy kritériumának jelenlétére utal, vagyis arra, hogy mennyire tér el a javasolt úttól, mennyire sajátos, kreatív, másként gondolkodó. Mennyire jelenik meg az egyéni akarata, egyénisége az alkotás során. Pozitív dolog ez, hiszen épp ezt szeretnénk, hogy a vizuális hatáskeltés eszközeinek ismeretében ne a sztereotip megoldások felé mozduljanak el, hanem az egyénieket keressék.

Amikor egy ovis korú kicsi alkot, megéli a rajzot, ott nem az esztétikai élmény a fontos, hanem a folyamat, a kéz mozgása, a nyomhagyás, mind a játék része. Amit néha még hanggal is kiegészít, berreg az autó, csiripel a kismadár is, így is megjelenítve azt. Az iskolában az a dolgunk, hogy úgy fejlesszük őket, a saját képi világukban, úgy lássuk el a vizuális kommunikáció elemeinek biztos használatával, annak tudásával, hogy egyre jobban kifejezhessék magukat így is. Akkor vagyunk igazán jók, ha a gyermeki öntörvényű ábrázolással ezt összhangba tudjuk hozni.

Ám ezen a gyermeki öntörvényűségnek a tartalmán, vagyis a kijelölt utat megkérdőjelező, a saját akaratát érvényesítő viszonyulás fontosságán elgondolkodtam. Főleg azon a világon, annak a változásain, ami körülvesz bennünket, ami üzeni a „trendet”, a biztonságot, az előrelépési lehetőségeket, a fő irányokat mindennek, így az oktatásnak is.

A szabálykövetés és az útkeresés harmóniája erősen megbomlott. Az üzenet ma a szabálykövető mellett szól, az lehet sikeres, az juthat előbbre, aki elfogadja, amit előírnak. Mert megmondják, hogy kell szeretni a hazát, mit kell gondolni a házasságról, Istenről, sportról, mindenről. Az is üzenet ma, hogy ne kritizálj, fogadd el az irányítók szavát, ne konfrontálódj, ne kérdőjelezz meg semmit. Ha megteszed, magad rekeszted ki, büntetést kapsz, végül mehetsz, amerre látsz.

Ez az üzenet ma általánosan meghatározó lett az életben, és természetes módon szivárog be mindenhova. Az önkormányzatokba, a hivatalokba, és az iskolákba, elérve a pedagógusokat is. A korábbi évek kísérletező, újító, módszertani megújulást kereső pedagógusa nem kap erre a viszonyulásra pozitív visszacsatolást, sőt, konfliktusa támad abból, ha bármit másképp akar vagy megkérdőjelez. A reakció természetes, visszahúzza hát a „csápokat”, egzisztenciális biztonságot akar, végrehajtó lesz, szabálykövető.

Ám az ilyen pedagógus nem tud teret adni a gyerekek másképp gondolkodásának. Mert a nyugalmas, szabálykövető pedagógiai munkát értékelő rendszerhez csak az ezen alapuló módszertan illeszthető. Frontálisan, egyszerre, adott tartalommal, adott tempóban haladva. Az iránytól nem eltérve, mert az fölösleges időveszteség, értelmetlen. Maradjunk csak az előírt szabályoknál, a döntéshozók által meghatározott úton. Ennek pedig jól kijelölt nyomvonalát adják az elsajátítandó ismeretek, amiket egzakt módon lehet visszaellenőrizni. Ebben a képességfejlesztés csak az ismerethez társítva jelenik meg, más, az életben való boldoguláshoz szükséges dolgok nem fontosak, pl. a szociális kompetenciák sem.

Közben persze elgondolkodom azon is, hogy akik most döntési helyzetben ezeket az irányokat ilyen határozottan kijelölik, és minden csatornán az általuk elfogadott szabályokat, értékeket tartják csak üdvözítőnek, hogy láthatják ezt jónak? Mikor ők bekapcsolódtak a rendszerformálásba, épp az akkor érvényben levő szabályok megkérdőjelezése, az útkeresés, a másfajta gondolkodás segítette őket abban, hogy támogatást kapjanak. Mert másképp akarták. Szakítani a korábbiakkal, kritikusak voltak, új utakat akartak nyitni, a változás mozgatta őket.

De ez már a múlté. Most olyanná vált a rendszer általuk, mint ami ellen küzdöttek. Központi, egyre inkább ideológiailag is meghatározott, az általuk előírtat, az ő működési hibáikat jelzőket büntető szemléletű. Az ellentmondások pedig egyre feszítőbbek. A siker a világban a kreatív emberekhez kötődik. A kreatív embereket pedig olyan iskolarendszer képezi, amiben kreatív tanárok dolgoznak a gyerekekkel. Akik mintát adnak, és persze teret is a másképp gondolkodásnak.

Gyakran hallani azt is, hogy a jó munkához kiszámítható rend kell. És ezt csak a szabályok szigorú betartása teszi lehetővé. Ám most valami miatt túl régre nyúlunk vissza ezekkel. A 21. század már nem ezt üzeni. Világok között ugrálunk, a rendteremtés szándékával, egyre sikertelenebbül.

Nem mondom én sem, hogy nem kellenek szabályok. Nyilván egy közösség, legyen az családi vagy iskolai, települési vagy nemzeti, ezek alapján működik. De a kreativitás és a szabálykövetés nem zárja ki egymást. A pedagógia nagy lehetősége és egyben csodája, ha ezt a kettőt harmonikusan egymáshoz tudjuk illeszteni. Igaz, ez feltételez mást is, pl. a kritikai gondolkodást és a rugalmasságot. Vannak országok, ahol ezt a rendszeren belül is sikerül elérni.

A szerzőről: L. Ritók Nóra

Recension de l’ouvrage de Catherine Charron, Aux marges de l’emploi. Parcours de travailleuses domestiques québécoises 1950-2000

nevelestortenet-histoireengagee.ca - 2018. június 27. 14:00
Par Denyse Baillargeon, professeure au département d’histoire de l’Université de Montréal Thème de prédilection des chercheuses féministes dans les années 1970 et 1980, la question du travail domestique, qui était pratiquement tombée dans l’oubli, semble provoquer un nouvel engouement depuis quelques années. C’est du moins ce que suggère la parution des ouvrages de Louise Toupin […]

A találkozás kultúrája

nevelestortenet-tani-tani.info - 2018. június 23. 11:06

Knausz Imre előadása a III. Kárpát-medencei Oktatási Konferencián Nagyváradon 2018. június 22-én

Amíg a tanár nem személy, csak a gépezet egy eleme, addig a mondandója sem igazság, hanem csak megtanulni való szöveg.

Ferenc pápa idén január 5-én az Olasz Katolikus Tanárok Szövetségének képviselőihez intézett beszédében három pedagógiai témát érintett: a találkozás kultúráját, az iskola és a család közötti szövetség kérdését és a teremtésvédelem – világi nyelven: a környezetvédelem – alapvető jelentőségét. Én ebben az előadásban először megpróbálom rekonstruálni, hogy milyen értelemben használja a pápa a találkozás kultúrája kifejezést, másodszor érvelni szeretnék amellett, hogy ennek a gondolatnak nagyon fontos helye lehet a pedagógiai elméletben, végül arról szeretnék önökkel együtt gondolkodni, hogy a találkozás kultúrája mint pedagógiai kultúra milyen követelményeket támaszt a pedagógusokkal szemben.

1.

A pápa említett beszédében a találkozás kultúrája nevelési célkategóriaként jelenik meg – hasonlóan egyébként a teremtésvédelemhez. Ferenc tehát arról beszél, hogy mire kell nevelni az ifjúságot: nyitottságra, mondja, vagyis arra, hogy úgy fogják fel a másik embert, „mint arcot, személyt, fivért és nővért, akit meg kell ismerni és tisztelni kell a maga élettörténetével, értékeivel és hiányosságaival, gazdagságaival és korlátaival.” Ferenc pápa szerint az Egyház törekvése, hogy előmozdítsa a találkozás kultúráját azáltal, hogy a pedagógusok erre a nyitottságra nevelik a tanítványaikat. Nyitottság a másik személy iránt, a másik arcának meglátása. Jobban megértjük a képes beszédet, ha látjuk, hogy az egyházfő a személyességet azzal az „elterjedt előítélettel” állítja szembe, hogy „csak akkor érvényesülhetünk, ha versenyképesek, agresszívek, kemények vagyunk másokkal”. Ha az érdekeink agresszív érvényesítése határoz meg minket, akkor nem látjuk meg a másik ember arcát, azaz nem találkozunk vele mint emberrel, csak egy instrumentális viszony alakul ki vele: abból a szempontból lesz érdekes számunkra, hogy mire tudjuk használni.

A másik ember meglátása viszont tudatos odafigyelést igényel. Ez volt az egyik fókusza a pápa 2016. szeptember 13-i reggeli elmélkedésének a Szent Márta-házban: nem elég látni, nézni kell, nem elég hallani, figyelni kell. (Különös, hogy éppen az aktív odafordulásnak ez az erős kifejezése elkerülte a Magyar Kurír szerkesztőjének figyelmét, és az elterjedt közhelynek megfelelően idézte a pápát: „néz, de nem lát”.) Ferenc itt a naimi özvegy esetét idézte, aki Lukács evangéliuma (7:11-17) szerint egyszülött fiát siratta, és Jézus nem ment el mellette, ahogy általában elmegyünk az utcán – igaz, sajnálkozva vagy éppen szörnyülködve – a másik ember szenvedése mellett, hanem „megesett rajta a szíve”, és odalépett hozzá. Ebben az elmélkedésben tehát a találkozás még egy összetevője a fókuszba kerül: a részvét. A találkozás itt nem egyszerűen a másik ember, hanem a másik ember szenvedése iránti nyitottság. A részvét, a compassio ’együttszenvedést’ jelent: hogy belépünk a másik ember világába ahelyett, hogy távol tartanánk magunkat tőle, és lemondunk arról, hogy saját céljaink eszközének tekintsük.

Egy harmadik – de időben a legkorábbi – fontos szöveg a találkozás kultúrájáról Ferenc pápának a 48. kommunikációs világnap alkalmából megfogalmazott üzenete az újságírókhoz 2014-ben. Ebben az írásban az egyházfő a közelség és távolság fogalmait hívja segítségül: az egyre kisebbé váló világban a médiának különös felelőssége van abban, hogy közelebb hozza egymáshoz az embereket, és ez távolról sem csak a technológián múlik. A kommunikáció teszi az egyik embert a másik felebarátjává. Magyarul ez a gondolat nem nagyon világos, nem szabad azonban elfelejteni, hogy az a szó, amit mi felebarátnak fordítunk, a görögben „plésios”, azaz ’közeli’, és például az olaszban is „prossimo”-nak azaz közelinek nevezik a felebarátot. Közelség, nyitottság, arc, részvét: ezek azok a fogalmak, amelyek terében a találkozás és a találkozás kultúrája értelmezhető. Szembeállítva a mindennapokat meghatározó távolsággal, elzárkózással, maszkokkal és közömbösséggel.

2.

Ahogy az előadás elején utaltam rá, a pápa a találkozás kultúráját a nevelés céljaival összefüggésben ajánlotta a pedagógusok figyelmébe. Nem lehet azonban nem észrevenni, hogy a nevelés maga is találkozás, személy és személy találkozása. Nagyjából a 20. század utolsó harmadáig ez evidencia volt a pedagógiai gondolkodásban. Arra gondolok, hogy az iskolai oktatásnak, azaz a hagyományos műveltség közvetítésének a célja magától értetődően az értékközvetítés és a jellem megszilárdítása volt, az ideális pedagógus ennek megfelelően a tanítvány jellemére, azaz a személyiség integráló középpontjára figyelt. A 20. század második felében azonban fokozatosan uralkodóvá vált az oktatás technológiai felfogása és ezzel együtt a személyiség kognitív és affektív tartományának éles elkülönülése. Az oktatás ebben a felfogásban kognitív eszközöket – kompetenciákat – ad az élethez, a motivációs szféra alakítása pedig önálló pedagógiai feledatrendszerként jelenik meg, amelyet nálunk leginkább nevelésnek neveznek.

A hagyományos műveltségközvetítés ily módon ismeretek és képességek kialakítására szűkült, és a nagy elbeszélések tekintélyvesztésének posztmodern állapotában fokozatosan elvesztette legitimációját, azaz a 21. században már egyáltalán nem világos, hogy az iskolai tananyagot tulajdonképpen miért is kell tudni. Pontosabban egyre inkább az a látszat válik uralkodóvá, hogy a tananyagot azért, és csak azért kell megtanulni, mert az iskolának szelekciós funkciója is van, és az egyéni érvényesülés egyik fontos eszköze, hogy a középiskolai felvételi vizsgákon, az érettségin és egyáltalán az osztályozás által meghatározott értékelési rendszerben jól teljesítsen a tanuló. A minősítő értékelés így egyre inkább eluralja az oktatást, ami azzal is jár, hogy az egyes tudáselemek: információk, algoritmusok, készségek a témazáró dolgozatok fókuszába kerülnek, miközben az ún. nagy összefüggések, a fiatalokat személyesen is érintő igazságok csak egy elmosódott hátteret képeznek az adatszerűségek mögött.

Az elmúlt öt évben több kísérletet is tettem ennek a jelenségnek a fogalmi megragadására. Egy 2015-ös írásomban neomarxista vagy posztmarxista terminológiát használva az egyén kognitív funkcióinak, az ismereteknek és képességeknek az eldologiasodásáról beszéltem. Ez az eldologiasodás egyrészt szükségszerű következménye annak az önértéknek, amit ezek a tudáselemek az oktatás technológiai szemléletében nyernek, másrészt óhatatlanul az ember, a személyiség eldologiasodásához, tárgyként való kezeléséhez vezetnek.

Csakhogy ha hiszünk abban, hogy a műveltség ma is fontos érték, hogy tehát az iskolai tananyagot nemcsak az érettségi miatt kell megtanulni, hanem azért is, mert az abban rejlő igazságok a minket körülvevő valóságról mondanak el sokat, akkor végig kell gondolni, hogy mit tehet az iskola a tanulási vágy felkeltése érdekében. Megítélésem szerint nincs más út, mint az emberi kapcsolatok, a személyes megszólítás útja. Amíg a tanár nem személy, csak a gépezet egy eleme, addig a mondandója sem igazság, hanem csak megtanulni való szöveg. Ebből kilépni csak az emberi kapcsolatok, személy és személy találkozása útján lehet. Az eldologiasodás jelenségét kritikailag vizsgáló Axel Honneth ezzel kapcsolatban az elismerés kultúrájáról beszél.1 Jómagam pedig egy egész más nyelvet használva arra próbáltam meg két éve rámutatni, hogy a tanítás a keresztény hagyomány szerint az irgalmasság munkája. Ez azonban csak akkor értelmezhető, ha a tudatlanságot a szenvedés forrásának tekintjük, azaz ha közel lépünk a tanulóhoz, és kíváncsiak vagyunk arra, hogy a tudásbeli hiányok mennyiben akadályozzák őt a boldogság elérésében.

Könnyen belátható, hogy itt nem másról van szó, mint amit Ferenc pápa a találkozás kultúrájának nevez. Találkozni annyit tesz, mint belépni a másik ember világába, nem funkciókra redukálni őt a saját pillanatnyi céljaink mentén, hanem elfogadni egyedi, önálló és szabad személyként, azaz nézni, nemcsak látni, aktívan odafigyelni arra, aki ő, és személyes interakcióba lépni vele. Az oktatás során a tanítvány az igazsággal találkozik, az igazságot azonban csak egy másik személy, a pedagógus tudja láthatóvá tenni. Pedagógus és tanítvány találkozása a nevelés. És azt gondolom, éppen ez a cél: egy új értelemben visszaszerezni a nevelést az oktatás számára.

3.

Azt szokták mondani, hogy a pedagógus a személyiségével dolgozik. A találkozás pedagógiai kultúrája valóban ezt feltételezi. A személyiséggel dolgozni viszont nem kevesebbet jelent, mint hogy az iskolai élet folyamatában a pedagógus önmaga. Egy ilyen követelmény – hogy legyünk önmagunk – azt feltételezi, hogy olyan is van, hogy nem önmagunk vagyunk. Általában  valóban ezt gondoljuk. De hogy mit jelent önmagunknak lenni, az egyáltalán nem magától értetődő, és különböző filozófiai és pszichológiai iskolák különbözőképpen definiálják ezt az igényt. Az egzisztencialista filozófia által előszeretettel használt kifejezéssel: ez az autenticitás problémája. „Elég sok mindent el tudok képzelni – írta egy bekezdésében Ancsel Éva.2– De azt semmiképp, hogy milyen egy ember, amikor autentikus.” A szkepszis és irónia alighanem jogos, mindazonáltal maga a probléma – hogy néha önmagunk vagyunk, máskor viszont nem – attól még probléma marad, és a következőkben megpróbálom a magam számára körülírni, hogy mit is értek ezen.

Mindennapi életünket szerepekben éljük, és általában a többi ember is mint egy szerep képviselőire tekint ránk. Az üzletben vásárlók vagyunk, az orvosnál betegek, a munkahelyen – például – ápolók, a konferencián előadók. Mindig csak egy oldalunk látszik, szerepekbe szóródunk szét. Az embernek ez a redukciója ugyanakkor biztonságot is ad, a szükségszerűség biztonságát: mint kémiatanár nem véletlenül vagyok az osztályban, hanem azért, mert szerepem ezt diktálja, és megillett az a méltóság, hogy az adott helyzetben mindenki a kémiatanárt lássa bennem, eltekintve minden egyedi és személyes tulajdonságomtól. Mint kémiatanár egy rendszer része vagyok, és a helyemen vagyok a rendszerben. Eredendően azonban nem kémiatanár vagyok, hanem éppen én. Nem valami, hanem valaki. Nem egy általános kategória képviselője, nem egy funkció, hanem egy teljesen egyedi lény és egyediségemben esetleges és esetlen. A nevelés annyi, megmutatom magam ebben az esetlenségben, és elfogadom a tanítványt a maga esetlenségében. Cserébe a tanítvány is őszinte hozzám, és elfogad engem. Így jön létre a kölcsönös bizalom légköre. Az őszinteség, elfogadás és bizalom hármassága – rövidítve: a szeretet – a feltétele annak, hogy hitelesnek, igazságnak tekintsük azt, amit megmutatunk egymásnak a világból.

Meg lehet-e ténylegesen valósítani az iskolában a találkozásnak ezt a pedagógiai kultúráját? Anélkül, hogy a kérdésre igennel vagy nemmel próbálnék válaszolni, három tézist szeretnék – mintegy az elmélkedés lezárásaképpen megfogalmazni.

1. Az autoriter pedagógiai kultúra a mai világhelyzetben nem állítható vissza, más kérdés, hogy a magam részéről nem is szeretném ezt. Ha viszont hiszünk abban, hogy a hagyományos műveltség tömeges átörökítésére szükség van, akkor nincs más út, mint a találkozáson alapuló nevelés útja. Akár lehetséges ez, akár nem.

2. Az egyes pedagógus egyéni erőfeszítései ezen a téren eléggé nem méltányolhatók. De látni kell, hogy a találkozás kultúrája elvileg is csak akkor válhat dominánssá az iskolában, ha azt rendszerszintű erőfeszítések alapozzák meg.

3. A legnagyobb akadály nem a politikai szférában keresendő, hanem magában a rendszerben: az iskola szelekciós funkciójában. Nem hihetjük azt, hogy az iskola egyszerűen a tudás temploma. Nem, az iskola mindenekelőtt az érvényesülés terepe, versenypálya, és mint ilyennek, működése diametrálisan ellentétes a találkozás kultúrájával. Jó lesz, ha ezt az ellentmondást megpróbáljuk feldolgozni.

  • 1. Honneth, Axel: Az eldologiasodás (Ford.: Weiss János). Veszprém, 2011, Veszprémi Humán Tudományokért Alapítvány.
  • 2. Ancsel Éva: Százkilencvennégy bekezdés az emberről. Budapest, 1987, Kossuth Könyvkiadó, 76. o.
A szerzőről: Knausz Imre

Où sont les femmes?

nevelestortenet-histoireengagee.ca - 2018. június 21. 15:50
Christine Chevalier-Caron, Stéphanie Lanthier, Camille Robert, Adèle Clapperton-Richard, Camille Gauvin, Catherine Larochelle et Marilou Tanguay responsables du dossier thématique[1] Appel à contributions version PDF Depuis la fin des années 1960 et le début des années 1970, moment où des historiennes ont commencé à montrer que « les femmes sont dans l’histoire, les femmes ont une […]

Où sont les femmes?

nevelestortenet-histoireengagee.ca - 2018. június 21. 14:32
Christine Chevalier-Caron, Stéphanie Lanthier, Camille Robert, Adèle Clapperton-Richard, Marilou Tanguay et Camille Gauvin, responsables du dossier thématique Appel à contributions Depuis la fin des années 1960 et le début des années 1970, moment où des historiennes ont commencé à montrer que « les femmes sont dans l’histoire, les femmes ont une histoire et les femmes […]

Privatisation de la Société des alcools du Québec (SAQ) : Comment on conserve l’illusion

nevelestortenet-histoireengagee.ca - 2018. június 19. 14:00
Par Mathieu Perron, Université du Québec à Trois-Rivières Version PDF Les prochaines élections qui se tiendront en octobre 2018 auront – entre autres – pour enjeux la question de la privatisation de la société d’État en charge du monopole de l’importation et de la distribution des alcools, plus spécifiquement les vins et les spiritueux, la Société […]

Tizenévesek fordítanak szépirodalmat

nevelestortenet-tani-tani.info - 2018. június 19. 12:39

Jerzy Celichowski írása

Anna Onichimowska: A világ tíz égtája. Typotex, Budapest, 2018, 196 o.

Képesek tizenévesek lefordítani egy szépirodalmi művet, amit majd egy profi kiadó megjelentet? A kérdésre a válasz, igen. Ezt bizonyítottuk a Fiatal Fordítók projekt keretében, amit a lengyel nagykövetség mellett működő iskolában (igazgatónő: Mondovics Beáta) szerveztünk meg.

Az iskola tanulóinak fele vegyes családokból származik és ennek megfelelően kétnyelvű. A lengyel iskolán kívül, ami kiegészítő jellegű, hétköznap magyar iskolákba járnak. Így két egymástól jól elkülönülő kultúrájú világban élnek: a magyar iskolában magyarként kezelik őket, mig a lengyelben lengyelként. Mindeközben a gyerekeknek összetett, kettős azonosságuk van, aminek nincs igazi tere, ahol egyszerre érvényesülhetne.

Erre a tényre alapozva találtuk ki a Fiatal Fordítók projektet, aminek keretében egy ilyen fiatalokból álló csoport fordította le magyarra Anna Onichimowska Dziesięć stron świata című ifjúsági könyvét. A fordítás, aminek magyar címe A világ tíz égtája, a Typotex kiadó gondozásában jelent meg az áprilisi Nemzetközi Könyvfesztiválon.

A projekttől azt vártuk, hogy lehetőséget teremtsen a kétnyelvű iskola tanulóinak, hogy megmutassák nyelvi képességeiket, és azt is, hogy igazán örülhessenek az ő kettős kulturális identitásuknak. Emellett az is célunk volt, hogy inspirációt kapjanak arra, hogy ennek a két kultúrán is átívelő tevékenységnek aktív résztvevőivé váljanak.

Az alábbiakban bemutatom a projekt megvalósításának különböző aspektusait néhány gyakorlati megjegyzéssel, mivel a projekt modellként is alkalmazható bármilyen országban: bármilyen nyelven és bármilyen kisebbség vonatkozásában meg lehet válósítani.

1. A projekt szervezői. A projekt ötlete a szülők, tanárok és az iskola támogatói (kisebbségi aktivisták) körében született meg. A megválósításban főleg önkéntes szülők vettek részt, de a többiek hozzájárulása is fontos volt például a fordítandó könyv kiválasztásában, a fiatal fordítók toborzásában, finanszírozási források felkutatásában stb. Formailag a projektet az iskola mellett működő alapítvány szervezte meg, oda folytak be a pályázati pénzek, és onnan mentek a kifizetések.

Mivel a projekt jellege meghaladta az iskola kereteit, kifejezetten hasznos volt, hogy a szervezők az oktatás világán kívüli tapasztalattal és tudással is rendelkeznek.

2. A fordítandó könyv kiválasztása. Arra a kérdésre, hogy mit olvasnak szívesen a fiatalok, megkérdezett lengyelországi tanárok és könyvtárosok a Dziesięć stron światá-t ajánlották nekünk. A könyvnek Lengyelországban már három kiadása volt. A kötetben lévő tíz történet tizenévesekről mesél, akik, habár eléggé különböző országokban élnek, hasonló helyzetekbe kerülnek: életük első önálló döntéseit kell meghozniuk. Ezekkel az élethelyzetekkel a szintén tizenéves fordítók könnyen azonosultak. Maga a könyv szövege nem hosszú, nyelvileg nem jelent túl nagy kihívást kezdő fordítóknak. A kötet tíz elbeszélése termeszétes módon adta a fordítandó szöveg részekre osztását, lehetővé téve a csoportos munkát.

A tanárok és könyvtárosok megkérdezésén és a bestseller listák áttanulmányozásán kívül érdemes még a projekt megkezdése előtt találni olyan kiadót, melyet érdekelheti a projekt, és magát a kiadót is belevonni a fordítandó könyv kiválasztásába. A kiadó felel majd a könyv eladásáért, és csak akkor lesz képes teljesen kiaknázni kereskedelmi lehetőségeit, ha erről eleve meg van győződve.

3. A résztvevők toborzása. A projekthez gimnáziumi tanulókat hívtunk meg. Az érdeklődés felülmúlta elvárásainkat: a remélt tíz résztvevő helyett (ennyi fejezete van a könyvnek) tizenöten jelentkeztek. Érdemes megemlíteni, hogy az iskola 12 osztályába összesen 100 tanuló jár.

Úgy tűnik, hogy a résztvevőket elsősorban az motiválta, hogy a projekt „igazi” és nem „iskolai” jellegű volt. Az, hogy egy a nyomtatásban megjelenő könyvben saját nevét lássa az ember, motiválóbb minden iskolai osztályzatnál.

4. Együttműködés hivatásos fordítóval. A projekthez meghívtuk Pászt Patríciát, egy tapasztalt fordítót. Ő tartott bevezető fordítói oktatást, ami után elosztottuk a szöveget. A rövidebb fejezetek egy embernek jutottak, a hosszabbakat felosztottuk két fiatal fordító között. Később ő ellenőrizte az elkészült fordításokat, és kommentekkel küldte vissza őket a fordítókhoz.

Egy hivatásos fordító részvétele, aki ráadásul a résztvevőkhöz hasonlóan kétnyelvű családból származik, még egy iskolán kívüli kapcsolattal gazdagította a projektet, erősítve annak „felnőtt” jellegét. A kiadó számára pedig az ő jelenléte garanciát jelentett a fordítás minőségére vonatkozóan.

5. A fordítás menete. Az eredeti terv szerint minden résztvevőnek havonta kellett elkészíteni a fordítás egy részét úgy, hogy az iskolaév végéig mindenki kész legyen a munkájával.

Ahogy azonban várni lehetett, azonnal keletkeztek késések. Azért, hogy ezt behozzuk, két alkalommal úgynevezett „fordítók éjszakáját” szerveztünk. Az esemény abból állt, hogy egy pénteki estén a résztvevők találkoztak az iskolában, ahol zene és pizzarendelés mellett együtt dolgoztak a fordításon.

Ez a két „fordítók éjszakája” lehetővé tette, hogy mindenki behozza az elmaradását és az egész szöveg terv szerint elkészült június végéig. Ami fontos, hogy senki sem morzsolódott le a csapatból.

Kiderült, hogy mennyire fontos a közösségi élmény ebben a projektben. A fiatal fordítóknak nehéz volt egyedül leülni a munkához otthon, maga a tény, hogy egy térben voltak a többiekkel, sokat segített ezen a problémán.

6. Kapcsolattartás. Sem az e-mail, sem a Facebook-csoport nem vált be mint kommunikációs platform, jól működött azonban a messenger.Annak ellenére, hogy ez az egyéni kapcsolattartás sok energiát emésztett fel, hatékonynak bizonyult, és gyors információáramlást tett lehetővé.

7. Kapcsolat a magyar iskolákkal. Az iskolaév befejezése előtt levelet küldtünk a fiatal fordítók magyartanárainak, melyben értesítettük őket a projektről. A levelek nagyon jó fogadtatásban részesültek, voltak esetek, amikor ez egész osztály előtt olvasták fel őket. A tanároknak írtunk a könyv megjelenése előtt is, meghívtuk őket a bemutatóra.

A tanárok értékelték a gyerekek projektmunkáját. Fontos volt, hogy nyilvánosan is elismerjék lengyelségüket. Ezek a fiatalok nyelvi képességeiket többéves, kemény munkával értek el.

8. A kiadó kiválasztása. Több kiadó közül, amelyeknek bemutattuk a projektet, a Typotex volt az, amelynek megtetszett az ötlet. A keresésben segítettek a személyes meglévő kapcsolatok is.

Nem érdemes egyedül, kiadó nélkül kiadni a könyvet. Technikailag természetesen le lehet gyártatni, de a terjesztés komoly probléma, és könnyen végződhet az egész egy porosodó könyvkupaccal, ami senkinek sem kell.

9. A projekt finanszírozása. Párhuzamosan a fordítással az adománygyűjtéssel is foglalkoztunk, ami sok időt igényelt. Szükségünk volt megfelelő pénzügyi forrásra, a fordítónő tiszteletdíjára, a kiadói szubvencióra és a promócióra. Segített nekünk a Lengyel Intézet, pár lengyel kisebbségi önkormányzat és végül a Lengyel Nagykövetség is. A kiadó nyert egy támogatást közvetlenül a lengyel Könyv Intézettől.

Legtöbb országban működik olyan intézmény, amely támogat fordításokat bizonyos nyelvekről, Lengyelország esetében ez az említett szerv a Könyv Intézet. Erre mindig lehet számítani. Az egyéb források minden projekt esetében biztosan mások lesznek. Érdemes megemlíteni az önkéntes szülői részvételt, ami lehetővé tette pl. a koordinációs kiadások elkerülését.

10. Promóció. Sikerült meghívni Budapestre a szerzőt, Anna Onichimowskát, aki részt vett a fordítás bemutatóján a Könyvfesztiválon. Mellette ültek a fiatal fordítók, magát az eseményt pedig Pászt Patrícia vezette. Így egy helyen találkoztak mindnyájan, akik valamilyen módon hozzájárultak a könyv megjelenéséhez.

Terveink között szerepel ellátogatni a projekt prezentációjával a Gyermek Irodalomfesztiváltra, amire Rabka-Zdrójban júliusban kerül majd sor. A fellépő csapatban részt vesznek a fiatal fordítók is.

A promóció fontos volt nemcsak a könyvnek, hanem a fordítóknak is. Számukra ez volt a legnagyobb elismerés: hogy részt vehettek a bemutatón a szerzőnővel együtt.

*

Vajon sikerült-e elérni azokat a célokat, amelyeket magunk elé állítottuk a projekt elején? A válasz: igen. A sok kihívás ellenére sikerült megcsinálni a fordítást, a könyv maga pedig megjelent. A fiatalok munkáját észrevették és elismerték az iskolájukban, a könyvfesztivál bemutatóján pedig részesei voltak a megérdemelt ünneplésnek. Habár ma talán még nincsenek tisztában azzal, hogy az életrajzukban most már „könyv formában megjelent irodalmi fordítás” tényét tudják feltüntetni elért eredményeik között, ami nem sok tizenévesnek adatik meg .

Azt, hogy ez a projekt az ő hosszútávú kulturális elkötelezettségükben mennyire érződik majd, csak egy idő múlva lehet megmondani.

*

Ahogy már említettem, a projekt modellnek is tekinthető. Nincsen akadálya, hogy ezt egy szlovák iskola Magyarországon, egy magyar iskola Szerbiában – vagy egy francia iskola Thaiföldön valósítsa meg. A világ tíz égtája arra mutat, hogy bizonyos értelemben a tizenévesek az egész világon hasonlóak. Ha fiatal magyarországi lengyeleknek kedvük volt egy könyvet fordítani, miért ne lenne ehhez kedvük máshol élő más tizenévesek?

A szerző a lengyel iskola egyik tanulójának édesapja, a projekt koordinátora.

A szerzőről: Jerzy Celichowski

Önkormányzati sportstratégiák

nevelestudomany.elte.hu - 2018. június 15. 15:07

Az önkormányzatok sportban betöltött szerepét már az 1992-ben megalkotott Európai Sport Charta is hangsúlyozta. Európa szinte valamennyi országában jelentős a helyi önkormányzatok szerepe, a helyi sporttevékenységet általában helyzetelemzés és stratégiai tervezés kíséri. Magyarországon az önkormányzatoknak törvényi kötelezettsége a sportfeladataik rendeletben való megfogalmazása, amely lehetőséget nyújt arra, hogy a különböző adottságokkal és lakossági igényekkel rendelkező városok megtervezzék és rendszerezzék sportban vállalt feladataikat. Vizsgálatunk célja, hogy ezeknek a koncepcióknak a hatékonyságát felmérjük a dokumentumelemzés módszerével. Jelen tanulmány a holland sportirányítási rendszer elemzéséből, valamint egy holland város, Leusden sportstratégiájából kiindulva hazai városok sportkoncepcióit elemzi négy szempont alapján. A stratégiákat megalapozó felmérések megléte, a hátrányos helyzetűekkel kapcsolatos intézkedések, a stratégiák élsporttal foglalkozó tartalma, valamint a konkrét lépések, beavatkozási pontok azonosítása képezte a vizsgálat tárgyát, nyolc hazai város esetében. Az elemzések kapcsán megállapítható, hogy a hazai városok koncepcióihoz nem készültek lakossági felmérések, a helyzetelemzések és a javaslatok nem az egyes célcsoportok igényeire alapozottak, kevés szó esik a hátrányos helyzetűekről. A magyar koncepciók jelentős mértékben foglalkoznak a helyi élsport tevékenységgel, és változó mértékű a konkrét programok tételes megfogalmazása.

Kulcsszavak: önkormányzatok, sportstratégia, sportfinanszírozás, sportirányítás

Egészség, életmód, egészségfejlesztés a felsőoktatás szemszögéből

nevelestudomany.elte.hu - 2018. június 15. 14:51

Paradox módon az emberek csak akkor kezdenek törődni az egészségükkel, amikor már zavar keletkezik benne, nevezhetjük ezt „egészség-paradoxon”-nak is. Az egészség napjainkban már szinte közhelyszerűen használt fogalom, sokféle dolgot értenek alatta, mégis kevesen élnek egészségtudatosan, kevesen tesznek eleget egészségük érdekében. Ebben a cikkben körüljárjuk az egészség fogalmát, annak összetevőit, komplex szemléletét, és elemezzük az egészségfejlesztés lehetőségeit. Megközelítésünk Engel bio-pszicho-szociális modelljén alapul, és abból indul ki, hogy az egészség összetett és többdimenziós. A paradoxont segíthet feloldani, ha tudatosítjuk, hogy az egészség tényezői egyben életmódunk elemei, és hogy az egészséges életmód kialakításában az egyénnek kiemelten nagy a felelőssége. Ennek tudatosítása és kialakításának segítése az oktatás minden szintjének fontos feladata. Kiemelt szerepe van a felsőoktatásnak, hiszen az értelmiségnek, és különösen a pedagógusoknak példát kell mutatniuk, munkájukba bele kell illeszteniük az egészségnevelést. Egy, a közelmúltban befejeződött TÁMOP-program a felsőoktatás és az egészségfejlesztés kapcsolatát járta körül, és javaslatot tett az egészségtudatos felsőoktatás fejlesztésére.

Kulcsszavak: egészség, egészség-fejlesztés, egészségtudatos nevelés, életmód, felsőoktatás

Modern tanulástámogatás a sportképzésekben – innovatív rendszerelemek hatása a Gimnasztika tantárgy tanulási eredményességére

nevelestudomany.elte.hu - 2018. június 15. 14:47

A felsőoktatásban is ésszerű igény az éppen aktuális hallgatói generáció tanulási jellemzőinek figyelembe vétele. Gimnasztika tantárgyban 2012-óta évente új, az Y generációhoz igazodó tanulástámogató rendszerelemek bevezetésével kutatjuk az elsajátítási eredményesség változását. A 2012–2013. tanévben, a sokoldalúan alkalmazott kooperatív tanulásszervezés szignifikánsan javította a tárgy vizsgaeredményeit a nappali tagozatos hallgatóknál. A hallgatók kurzusrészvétele aktívabbá, tudatosabbá és felelősebbé vált. A 2013–2014. tanévben többféle filmeszközzel segítettük a mozgástanulást általában, illetve a tananyagátadást és a számonkérést speciálisan. Ennek hatására elsősorban a levelező tagozatos hallgatók eredményei javultak szignifikánsan. 2013-óta, a kontaktórákon kívüli szakmai kommunikációt a Moodle kurzusfelületen bonyolítjuk. Ezen a felületen a 2014–2015. tanévben, gyakorló tesztfeladat-rendszert hoztunk létre. A gimnasztikaelmélet és a gyakorlatelemzés anyagait magába foglaló feladatokat, különösen a számonkérési időszakokban, több tízezres nagyságrendben oldják meg a hallgatók. A kérdésbank lehetőséget ad az online számonkérésre is, mely a zárthelyi dolgozat (zh) írás után azonnali visszajelzést is nyújt a hallgatóknak. Az akciókutatás valamennyi tanulástámogató eleme pozitív hatást gyakorolt a tanulási eredményességre. Tervezzük még a jövőben az Y generációra jellemző folyamatos társas interakciókat a tanulási folyamatba erőteljesebben bevonni.

Kulcsszavak: akciókutatás, videofelvétellel támogatott tanulás, digitális tanulástámogatás, sportképzések

Magyarországi iskolarendszer alapú sporttámogatások. Sport, tanulás, karrier

nevelestudomany.elte.hu - 2018. június 15. 14:44

A sport és a tanulás, a sport és a karrier témaköre mindig is fontos egy fiatal életében. Az elmúlt években több tanulmány is foglalkozott ezzel a kérdéssel. Az Európai Unió szintén kiemelt témaként kezeli a duális karriert. A tanulmány bemutatja azokat a programokat, amelyek a fiatal élsportolókat támogatják Magyarországon. Az általános és középiskolai évek alatt lehetőséget adhat a sport és a tanulás kettősségének megvalósításra a sportiskolai, valamint az akadémia rendszer. Ennek a korosztálynak nyújt lehetőséget a Héraklész Bajnok Program is, majd a későbbiekben a Héraklész Csillag Program. A központi kormányzat jelentős anyagi támogatást nyújt a sportiskolai program és a Héraklész program működéséhez. A tanulás és a sport kettősségét ismeri el a „Jó tanuló – Jó sportoló” díjazás, amelyet megtalálhatunk iskolai, önkormányzati és országos szinten is. A felsőoktatásban tanulókat két jelentősebb központi program segíti: Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj Program és az Olimpikon Életút Program. Bemutatásra kerül néhány jó gyakorlat is, amely a felsőoktatásban intézményi szinten támogatja a szabadidősportot vagy az élsportot.

Kulcsszavak: kettős karrier, sport támogatás, tanulás és sport, szabadidősport a felsőoktatásban, élsport a felsőoktatásban

A „Rajzolj egy fogyatékos embert” teszt alkalmazásának lehetőségei a pedagógiában

nevelestudomany.elte.hu - 2018. június 15. 14:41

A szerzők a fogyatékosság iránti attitűd feltárásának lehetőségeit vizsgálták projektív rajztesztek segítségével. Egy fogyatékos emberrel való találkozás intenzív érzelmi tapasztalat, amelyben számos intraperszonális konfliktus van jelen, amelyek feltárása társadalmi tabuk miatt nehézségekbe ütközik. A vizsgálat során 116 rajzról kérdezték meg különböző szakértők véleményét. A kapott eredményeket egy olyan összeállított szempontsor szerint elemezték, mely a rajzokról alkotott benyomások, vélemények, elemző reflexiók szerint visszatérő és tipizálható mintázatokat mutat, majd a kapott mintázatokat szakirodalmi forrásokkal vetették össze. Az elemzés nem vette figyelembe a rajzkészség megítélését, hiszen valamennyi rajzoló 18 év feletti ép intellektusú személy, valamint a rajzolásra fordított idő többletinformációt hordoz az attitűd lehetséges megfigyelése és érékelése tekintetében. Az elemzés során különböző fogyatékossággal kapcsolatos attitűdökkel, sztereotípiákkal azonosítható rajzi jegyeket találtak, mint izoláció, alacsonyabb vagy egyenlő társadalmi státus, gyermekként való kezelés, személyközpontú vagy problémaközpontú megközelítés. A rajzokból az attitűd érzelmi komponenseire, a rajzoló a fogyatékossággal kapcsolatos érzelmeire is következtetni enged. A rajzi válaszok többértelműsége és komplexitása miatt pedagógiai alkalmazás során a rajz értelmezéséhez elengedhetetlenül szükséges a rajzolónak a rajzoláskor aktuális, kontextuális állapotának értelmezése. A teszt szerepe a pedagógiai kutatásban és a gyakorlati munkában egyaránt a fogyatékossággal kapcsolatos attitűd a maga komplexitásában való kifejezésének lehetősége, és a rejtett, vagy nehezen verbalizálható tartalmak kimondhatóvá tétele.

Kulcsszavak: projektív rajzteszt, attitűd vizsgálata, fogyatékosság, társadalmi érzékenyítés

A fogyatékossággal élő személyek felsőoktatáshoz történő hozzáférésének biztosítása Skóciában

nevelestudomany.elte.hu - 2018. június 15. 14:39

A tanulmány a fogyatékosságtudomány széles és sokrétű szakterületén belül célirányosan a fogyatékossággal élő személyek felsőoktatáshoz történő hozzáférésének kérdésével foglalkozik. Bemutatja a felvetett probléma egy, az általános gyakorlattól eltérő megközelítését, megoldását egy külföldi példa, a skót gyakorlat alapján. A skóciai szakmai konzultáció bemutatása azért fontos, mert paradigmaváltásként is értelmezhető a fogyatékossággal élő személyek felsősoktatáshoz történő hozzáférése biztosításának gyakorlatában. A fő különbség az általános gyakorlathoz képest mindenekelőtt abban jelentkezik, hogy a skót gyakorlat az egyes képzési területeken előírt egészségügyi, orvosi szempontokon alapuló alkalmassági vizsgákat a hozzáférés társadalmi akadályainak tekinti. Azaz a skót törvényi változások bevezetését megelőző szakmai viták során azt a dilemmát boncolgatták, hogy vajon az alkalmassági vizsgák előírása, megkövetelése nem jelent-e hátrányos megkülönböztetést a fogyatékossággal élő személyekre nézve? A tanulmány bemutatja, hogy Skóciában specifikusan milyen előzményei voltak a törvényi változásoknak (mi generálta a törvényi változtatásokat), röviden összefoglalva, hogy miben áll az új törvényi szabályozás. Áttekintést ad arról, hogy a kapcsolódó hazai szakirodalomban milyen hasonló problémafelvetésekre került sor. A skót gyakorlat, amely hosszú társadalmi (szakmai) konzultációk során alakult ki, a felsőoktatáshoz történő hozzáférés biztosításának területén emberi jogi alapú megközelítésnek tekinthető. Ez alapvetőn különbözik az országok többségében napjainkban is általánosan követett gyakorlattól, amely ezen a területen a fogyatékossággal élők felsőoktatáshoz történő hozzáférését orvosi, egészségügyi szempontok alapján ítéli meg.

Kulcsszavak: felsőoktatáshoz való hozzáférés, fogyatékossággal élő hallgatók, egészségügyi alkalmasság

Appel de textes pour notre nouvelle rubrique “Chroniques d’archives : sources d’histoires et histoires de sources”

nevelestortenet-histoireengagee.ca - 2018. június 13. 15:00
“Que veut dire exactement: disposer de sources innombrables, et comment tirer efficacement de l’oubli des existences qui n’ont jamais été retenues, pas même de leur vivant (si ce n’est éventuellement pour être punies ou admonestées)? Si l’histoire est résurrection intacte du passé, la tâche est impossible; pourtant ce peuplement insistant ressemble à une requête. Devant […]

Discuter de réconciliation en classe : les #150actions, un outil utile

nevelestortenet-histoireengagee.ca - 2018. június 7. 14:59
Catherine Larochelle, professeure au département d’histoire de l’Université de Montréal et membre du comité éditorial de la revue HistoireEngagée version pdf À l’hiver 2018, j’ai eu la chance d’enseigner le cours HST2444, Autochtones, État et société au Canada à l’Université de Montréal. Tout au long de la session, j’ai intégré aux lectures et aux discussions […]

Spanyolország Afrikában

nevelestortenet-tani-tani.info - 2018. június 7. 11:03

Németh Tibor írása

...a két ország, két népcsoport, két vallás és két földrész határvonalán elkészült a fizikai határzár (1993), mely mára hat méter magasra nőtt, szegélyén pengedróttal, mozgásérzékelővel és sötétben is látó kamerákkal.

Az Ibériai-félsziget (és a Földközi-tenger nyugati medencéje) birtoklásáért majd nyolc évszázadon keresztül hadakoztak egymással Krisztus és Mohamed követői; a hispán félsziget visszafoglalása (reconquista) során a keresztény hadak hídfőállásként Észak-Afrikában Ceutát (1415) és Melillát is elfoglalták (1497). Kétségtelenül hódítás volt ez: Ceutában a tizenötödik században már hatvankét könyvtár, negyvenhárom iskola és egy egyetem is működött – a keresztények nem a senki földjére érkeztek.

Spanyol felségterületek (presidio) Észak-Afrikában Ceután (mely a portugáloktól került spanyol kézre 1640-ben) és Melillán kívül évszázadokon keresztül léteztek – Oran, Tripoli vagy Tunisz stratégiai szerepe egy világbirodalom katonai érdekeit szolgálta. A tizenkilencedik század második felétől az európai államok gyarmati ellenőrzésük alá vonták Afrikát – a mai Marokkó északi területein több mint négy évtizedig (1912-1956) Spanyolország uralkodott (Marruecos español). A Marokkói Királyság – bár Ceuta és Melilla jogilag soha nem voltak részei – a két városra néhány további földdarabbal együtt megalakulása óta (1956) mint spanyolok által megszállt területeire tekint. Több ízben fordult az ENSZ-hez jogorvoslatért; Spanyolországgal katonai csetepatéba keveredett (2002), még a Madridba delegált nagykövetét is visszahívta (2007), mégsem sikerült elérnie, hogy a spanyol kormány felülvizsgálja afrikai területeire vonatkozó követeléseit.

A 85 000 lakosú Ceuta és a 86 000 lakost számláló Melilla ma Francisco Franco diktatúrájának emlékét elevenen őrző, autonóm spanyol városok, fiatal népességgel – Spanyolországban itt a legalacsonyabb az átlagéletkor: Melillában 35,6, Ceutában 36,9 év.

A tengeren egymástól kétszázötven, közúton ötszáz kilométerre lévő igen gyéren lakott két város fenntartása Spanyolország számára sokáig a stratégiai előnyökért felvállalt teher maradt politikai és gazdasági szempontból is, mígnem a közeli hegyekben talált vasércbányák feltárásának hírére (1908) jelentősen megnövekedett a Hispán-félszigetről áttelepülő spanyolajkú lakosok száma. Bár a kormány Ceuta és Melilla Spanyolországhoz tartozásának elvét retorikájában soha nem adta föl, többször fölmerült az az elképzelés, hogy Gibraltárért cserébe azokat a briteknek adják, ez azonban soha nem valósult meg.

Marokkó megalakulása után a határ másfél évtizedig pusztán politikai maradt, természetben csak egy helyi kolerajárvány után  jelölték ki, akkor is csupán egy egy méter magas kerítéssel (1971). Az 1990-es években az afrikai országokból egyre nagyobb számban érkező bevándorló megállítására Spanyolországban a marokkói állampolgárokra vízumkényszert vezettek be (1991) és a két ország, két népcsoport, két vallás és két földrész határvonalán elkészült a fizikai határzár (1993), mely mára hat méter magasra nőtt, szegélyén pengedróttal, mozgásérzékelővel és sötétben is látó kamerákkal.

A helyi lakosság jogi helyzete évszázadokon keresztül annak függvényében változott, hogy ki volt éppen hatalmon: az iszlám uralom alatt a helyi zsidó és keresztény lakosok adófizetésre kötelezett alacsonyabb jogállású személyek (dhimmies) voltak; mikor a portugálok kormányoztak, a muzulmánok kénytelenek voltak a városból elköltözni; a spanyolok kiűzték a zsidókat (1707), a móroknak pedig megtiltották, hogy a spanyol városokban lakjanak. Melillában az első mór 1887-ben szerepelt a lakosok jegyzékében, 2009-re (amikor számuk először haladta meg a spanyolokét) – már 37 763; Ceutában 1875-ben 92 mór szerepelt a névjegyzékben, 2009-ben a helyi lakosság negyven százaléka, 31 729 személy.

Marokkó az elmúlt negyven évben eurómilliárdokat kapott Európától, a kerítésépítés költségeinek háromnegyedét (200 millió angol fontnyi összeget) szintén az EU fizette. Összes exportcikkeinek kétharmada az Unióba, egyötöde Spanyolországba irányul, importcikkeinek hatodrésze Európából érkezik. Az európai biztonságpolitika szempontjából Marokkó kulcsszerepe az új évezredre kétségbevonhatatlan lett, Spanyolországgal fenntartott szoros kapcsolata mindkét ország elemi érdeke.

Az illegális bevándorlás megfékezésére készült első jogi programcsomag (Külföldieket érintő törvény: Ley de Extranjería, 1985) a Spanyolországban élő külföldiek nyilvántartásba vételéről is rendelkezett. A törvény sajátos elbírálást tett lehetővé a spanyolokkal történelmi és kulturális kapcsolatban álló országok – Latin-Amerika, a Fülöp-szigetek, Andorra, Portugália és Egyenlítői-Guinea – állampolgárai számára. Marokkó nem szerepelt a listán, pedig állampolgárai közül tízezrek laktak spanyol városokban – Melillában és Ceutában a határ új értelmet kapott. A törvényt végül nem alkalmazták olyan szigorúan, mint tervezték (Ceuta mór lakosságának 83,6 százalékát, Melillából 82,5 százalékukat ki kellett volna utasítani) – hónapokon át tartó éhségsztrájkok és tüntetések hatására a két város muszlim lakosaira is kiterjesztették a kedvezményeket. A következő évben Spanyolország belépett az Európai Közösségbe – Ceuta és Melilla azóta európai terület.

A Külföldieket érintő törvényt azóta szigorították (Ley de Seguridad Ciudadana,2015): „mindazokat a külföldi állampolgárságú személyeket, akiket Ceuta vagy Melilla határőrizeti zónájában azon érnek, hogy jogsértő módon megpróbálnak átkelni a technikai határzáron, a határon visszafordíthatják.” És mégis: az előrejelzések szerint Spanyolország muzulmán lakossága 2010 és 2030 között legalább nyolcszázezerrel nő majd (1 859 000 főre) – már ma is háromszázezer az országban tanuló iszlám diákok száma; Spanyolországban ma a második legjelentősebb kisebbség a marokkói (668 851 fő – 2016-ban).

A Spanyolországban élő muszlim kisebbségek vezetőiaz elmúlt negyven évben folyamatosan figyelmeztettek közösségeik társadalmi peremhelyzetére (az írástudatlanság a Melillában élő muzulmánok között ma is huszonhét, a Ceutában élők között harminchét százalék) és intézkedéseket követeltek a spanyol kormánytól lehetőségeik javítására. Ceutában és Melillában a muzulmán és keresztény közösséget ennek ellenére a mai napig mély szakadék választja el egymástól: vegyes házasságok ritkán fordulnak elő, különböző városrészekben laknak, politikai pártokba vallási alapon tömörülnek, közös ünnepeik nincsenek, más-más iskolába járnak.

A keresztények és muzulmánok közötti társadalmi különbségek az iskolarendszerben is megmutatkoznak: a spanyol oktatásügyi miniszter nemrégiben (2012) kijelentette, hogy „a tanulók kulturális sokszínűsége és a lavinaszerű sebességgel érkező marokkóiak miatt nehezen elképzelhető bonyolultabb dolog, mint az oktatás irányítása Ceutában és Melillában.” A helyi állami fenntartású iskolák tanulóinak szocioökonómiai státusza a második leggyengébb az országban, miközben a magániskolákban (escuelas concertadas) tanulóké itt a legjobb. Spanyolországban az egy tanárra jutó tanulók száma Melillában a legmagasabb (a tantermek negyedében a megengedettnél több tanuló ül), a tanulók fele végbizonyítvány megszerzése után távozik az iskolarendszerből. Miközben Ceuta magániskoláiban tanuló külföldi diákok számaránya mindössze 2,82% (az országos átlag 18,05%), a városi közfenntartású iskolák (escuela pública) diákjainak 41,9%-át szegénység és kirekesztés fenyegeti. Mióta a PISA-felmérésen 2009-ben jóval az országos átlag alatt teljesítettek, a két város oktatási intézményeinek diákjai a teszteken nem vesznek részt.

Bár a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában aláírásával Spanyolország vállalta azt a kötelezettséget, hogy védelmezi azokat a kisebbségi nyelveket, melyeket területén beszélnek, sem a Melillában beszélt tamazightet, sem a Ceutában beszélt arabot és dariyát nem ismeri el kisebbségi nyelvként. A két város iskoláiban a helyi nyelvek oktatását a spanyol hatóságok nem engedélyezik, a tantestületek tagjai e nyelvek otthoni használata ellen kampányolnak. Az összes spanyol autonóm terület közül csak Ceutában és Melillában nem működnek iskolatanácsok (consejo escolar).

A mai helyzet jelentősen különbözik attól, amit a spanyol küldött hazája álláspontját védelmezve jó négy évtizede (1975) az ENSZ-ben mondott: semmiféle etnikai vagy kulturális különbség nem létezik e két város és Spanyolország egyéb területei között, hiszen a lakosság eredete, nemzetisége, anyanyelve, szokásrendszere és kultúrája szerint is spanyol. Ez ma nem így van. Huntington elmélete szerint a különböző civilizációs berendezkedések közötti törésvonalak a jövőben a közöttük kirobbanó feszültségek fő frontvonalai lesznek. Ha a spanyol kormány ezt el akarja kerülni, a helyi iskolákban is rendet kell tennie.

Ajánlott olvasmányok listája

Bouferrou S.-Cailleau L.-Mejias, E.-Suberbie, A. (2017): Les mondes du Détroit de Gibraltar, Mission d’étude du 3 au 7 avril 2017.

Castan Pinos, J. (2008): Building Fortress Europe? Schengen and the Cases of Ceuta and Melilla.

Castan Pinos, J. (2009): Identity Challenges affecting the Spanish Enclaves of Ceuta and Melilla.

Castan Pinos, J. (2014): La Fortaleza Europea: Schengen, Ceuta y Melilla, Instituto de Estudios Ceutíes, Ceuta.

Fernandez-García, A. (2016): Nacionalismo y representaciones lingüísticas en Ceuta y en Melilla, Revista filológica Remánica, 33/1.

Ferrer-Gallardo, X. (2006). Theorizing the Spanish-Moroccan Border Reconfiguration: Framing a Process of Geopolitical, Functional and Symbolic Rebordering. CIBR Working Papers in Border Studies.

Ferrer-Gallardo, X. (2008): Acrobacias fronterizas en Ceuta y Melilla. Explorando la gestión de los perímetros terrestres de la Unión Europea en el continente africano, Doc. Anàl. G. 51.

Galarraga Gortázar, N. (2011): La población musulmana aumentará un 82% en España hasta 2030, El País, 28/01/2011.

Gobierno de España (2009): PISA: Informe español.

Gobierno de España (2012): Interculturalidad e Immigración en el Ámbito educativo, Consejo escolar del Estado, Melilla.

González-Enríquez, C. (2007): Ceuta and Melilla. Clouds over the African Spanish towns. Muslim minorities, Spaniards`s fears and Morocco-Spain mutual dependence, Journal of North African Studies 12/2.

Huntington, S.P. (1999): A civilizációk összecsapása és a világrend alakulása, Európa Könyvkiadó, Budapest

Jiménez Gámez, R.A. (2010): ¿Diálogo o confrontación de culturas en Ceuta? Un estudio de caso en un Instituto de Educación Secundaria, Revista de Educación, 352-05/06.

Jiménez, A. (2017): A. (2017): El promedio de edad de los españoles, provincia a provincia, La Vanguardia, 14/01/2017.

Lopez Belmonte, L.J. (2013): Diversidad cultural y educación intercultural, GEEPP Ediciones.

Lopez Belmonte,L.J. (2013): Riesgo de fragmentación social en Melilla y Ceuta, El País, 14/04/2013.

Pelican, M.-Steinberger, S. (szerk.), Melilla – Perspectives on a border town, Kölner Arbeitspapiere zur Ethnologie /Cologne Working Papers in Cultural and Social Anthropology (KAE) No. 6.

Saddiki, S. (2014): Ceuta and Melilla Fences: a EU Multidimensional Border?

Sánchez, R. (2018): Ceuta: quand la barrière de l’Europe était un bagne colonial, Mélanges de la Casa de Velázquez en ligne.

Souto, J.L.L.(2015): Los conflictos por Ceuta y Melilla – 600 años de controversias, doktori disszertáció, Instituto universitario General Gutiérrez Mellado, Universidad Nacional de Educación a Distancia.

El portal de estadísticas

A szerzőről: Németh Tibor
Tartalom átvétel