Katona Júlia: Díszítmények és ideák vonzásában : a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtárának díszítőművészeti könyvritkasággyűjteménye . Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, 2010, 186 oldal
ISBN: 978-963-7165-43-6
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára közel 500 darabból álló reprezentatív díszítőművészeti könyvritkasággyűjteményt őriz. A Magyarországon egyedülálló könyvegyüttes darabjait a felsőfokú tanintézet tanárai és könyvtárőrei az iskola 1871-es alapításától kezdve gyűjtötték...
Cigány festészet : Magyarország, 1969-2009 : a Cigány Ház közgyűjteményéből. Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház - Rhomano Kher, Budapest, 2009, 542 oldal
ISBN: 9789638540874
Bár a hatalmas, súlyos könyv már 2009 decemberében megjelent, a közönség számára pedig leginkább a Budapesti Könyvfesztivál 2010-es kiadásától fogva volt elérhető, fontos beszélnünk róla ismét e lap hasábjain is, hiszen megjelenésének ténye több szempontból is kisebbségtörténeti aktusként értelmezhető. A kötetben felsorakoztatott 74 cigány származású festő (tágabb értelemben véve inkább képzőművész – mivel az album nem csupán festők, de grafikusok, fotóművészek, valamint fafaragók munkáit is bemutatja) művei által a Romano Kher képzőművészeti gyűjteményének színe-java tárul a szélesebb közönség elé...
Vadas József: Modern és posztmodern : az Eiffel-toronytól a Proust-fotelig. Geopen Könyvkiadó, Budapest, 2006, 232 oldal
ISBN: 963-9574-90-2
Kötetünk a mindennapi környezet, és azon belül is elsősorban az otthon tárgyi világának modernizálódásával foglalkozik, amelyet a huszadik századi technikai civilizáció indított el, és amelyhez nem kis mértékben járultak hozzá az azt kísérő társadalmi folyamatok, művészeti és tudományos felismerések...
Bohus Zoltán: Bohus. Geopen Könyvkiadó, Budapest, 2009, 279 oldal
ISBN: 978-963-9765-98-6 – Fordította: Csonka Ágnes
A nemzetközi hírű szobrászművész eddigi pályáját, a 1966 és 2009 között készült fém- és üvegmunkákat mutatja be a gazdagon illusztrált kötet. Bohus Zoltán azon kevés magyar művészek közé tartozik, akinek alkotásaival találkozhatunk mind a magyarországi, mind a nyugat-európai, s az amerikai múzeumokban, magángyűjteményekben...
Hemenway, Priya: A titkos kód : a művészetet, a természetet és a tudományt szabályozó rejtélyes képlet . Vince Kiadó, Budapest, 2009, 203 oldal
ISBN: 978-3-8365-1551-1 – Fordította: Molnár Eszter
A matematikán alapuló tudomány évezredeken keresztül arra használta a számokat, hogy olyan rendszert hozzon létre, amellyel megfejtheti a világ káoszát, és rendet teremthet benne, s amellyel adatokat gyűjthet a világegyetemről és magáról az emberiségről. Az ember így próbálta leleplezni az "isteni tervet" minden dologban, ez a könyv pedig erre a lenyűgöző kutatásra összpontosít, amelyben az isteni tulajdonságokkal felruházott Φ ellenállhatatlanul gyönyörű és vonzó arányt képvisel. Az aranymetszésnek megvan a maga komoly hagyománya a nyugati kultúrában. Ez az isteni arányként, szent metszetként vagy fiként (Φ) is ismert egyszerű, ugyanakkor rejtélyes alapelv köszön vissza vég nélkül a természet, a művészet és a tudomány világában. Az isteni arányt találjuk a növények magjainak mintázatában, a méhek családfájában, a piramisokban, a gótikus katedrálisokban, a reneszánsz festményeken, az emberi testben vagy a kagylókban, hogy csak néhányat említsünk a végtelen sorból...
Szávai Géza: Láss csodát! : a rajzban gondolkodó gyermek. PONT kiadó, Budapest, 2010, 141 oldal
ISBN: 978-963-9957-24-4
Látni és rajzolni is velünk, tőlünk, felnőttektől tanul a kisgyerek. Miközben rögzíti amit (és ahogyan!) lát, néha döbbenetes kifejező erővel közli gondolatait, érzéseit, fogalmazza meg „közérzetét a világban”...
Alphia, Adolphe: Zene és rendezés. Balassi Kiadó, Budapest, 2012, 174 oldal
ISBN: 978-963-506-883-8 – Fordította: Jákfalvi Magdolna
Adolphe Appia 1899-ben megjelent könyve óriási hatást gyakorolt az avantgárd tendenciákra, kezdeményezései pedig beépültek a 20. századi színházi gyakorlatba. A Zene és rendezés most jelenik meg először teljes terjedelmében magyarul. Ezzel a kiadással egy olyan tervezett sorozatot indítunk el, amely a színházi hagyomány klasszikus szövegeinek új, hiteles fordításait kínálja az olvasóknak kutatás, tanulás vagy szórakozás céljából.
Bánki Ákos: A tudatossá tett véletlen. Szerző, Budapest, 2010, 175 oldal
ISBN: 978 963 06 8809 3
Bánki Ákos, Barcsay díjas festőművész. Fiatal korától aktívan jelen van a kortárs művészeti életben. 2010-től a Roham Galéria művészeti vezetője, ahol kezdetben a Roham magazin művészeinek műveit mutatták be, de mára már olyan helyspecifikus installációkat keresnek, amik hűen tükrözik a Galéria szellemiségét. A New York-i iskola követője; alkotásait az intuíció, a méret és a különböző lelki mechanizmusok kivetítései határozzák meg. Számos sikeres hazai és nemzetközi kiállításon van túl, munkái világszerte megtekinthetőek különböző galériákban. A tudatossá tett véletlen címmel saját könyve is megjelent, amely egy egész ciklust felölelő korszakot mutat be.
Berrett, Terry: Criticizing art : understanding the contemporary. McGraw-Hill, New York, 2012, 244 oldal
ISBN: 978 0 07 337919 7 (alk. paper)
Criticizing Art: Understanding the Contemporary takes readers inside the world of contemporary art and shows them how to think, write, and talk about art. Throughout, the principles of art criticism are presented and applied to contemporary forms of American art giving students of art and art history a solid framework for critically considering contemporary art through describing, interpreting, evaluating, and theorizing.
Rothman, Julia : Drawn in : A peek into the inspiring sketchbooks of 44 fine artists, illustrators, graphic designers, and cartoonists . Quarry Books, Beverly, 2011, 192 oldal
ISBN: 978 1 59253 694 8 (pbk.)
Sketchbooks offer a fascinating glimpse into private pages where artists brainstorm, doodle, develop and work on ideas, and keep track of their musings. Artists use these journals to document their daily lives, produce their initial ideas for bigger projects, and practice their skills. Using a variety of media from paint to pencil to collage, these pages can become works of art themselves. They often feel fresh and alive because they are first thoughts and often not reworked. These pages capture the artist's personalities along with glimpses of their process of working and inspirations.