Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtár
Küldetésünk
A Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtár, mint nyilvános könyvtár - az oktatás-kutatás információs infrastruktúrájaként - szakmai tevékenységével két kar, az Állam- és Jogtudományi és a Közgazdaságtudományi Karon folyó képzést és kutatómunkát szolgálja és tevékenyen részt vesz az információs kultúra elsajátíttatásában. Nyilvános állami egyetemi könyvtárként gyűjti, feltárja, rendelékezésre bocsátja és közvetíti a hazai és nemzetközi szakirodalom hagyományos és elektronikus hordozón megjelenő dokumentumait, együttműködik más könyvtárakkal a könyvtári információ-ellátás rendszerszerű működtetésében.
Adatok
A könyvtár története
A két kar közös könyvtára – a Rákóczi úti épületegyüttes rekonstrukciójával – 2003 szeptemberében nyílt meg, egyesítve az eddig külön működő két kari könyvtárat. A könyvtár 2007. márciusáig PTE ÁJK-KTK Kari Könyvtár néven működött, majd Benedek Ferenc professzor halála után – a családdal történt egyeztetés eredményeképpen - felvette az ismert római jogász nevét. 2010. szeptemberében ismét jelentős változás történt a könyvtár életében, hisz az EKF jegyében megépült Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont impozáns épületébe költözött át. Szakkönyvtárunk 60.000 kötetnyi szabadpolcos könyvállománya és a 200 féle szakfolyóirat-állomány a 7 szintes épület 3. emeletén kapott helyet, mintegy 1400 m2 alapterületen, ami megegyezik a Rákóczi úti könyvtár 4 emeletének összes alapterületével, valamint a tömörraktárban is elhelyeztünk 40.000 egységnyi dokumentumot (könyv, bekötött folyóirat)
Az Állam- és Jogtudományi Kari Könyvtár története
A Jogi Kar Könyvtára az 1923-ban Pozsonyból Pécsre átköltözött egyetem történetével együtt alakul. Állományát kezdetben csupán az előd Jogakadémia könyvei és nagylelkű adományokból származó könyvek alkották.
Az 1930-as évek végén a 11 szeminárium (tanszék) és a két intézet összesen több mint 12 ezer művel rendelkezett. A tanári kézikönyvtárban 228 mű volt található mintegy 1200 kötetben, ezen kívül 28 hazai és 3 külföldi folyóiratot járattak. Az Egyetemi Könyvtár háttérállományával ezek jól reprezentálták a kor hazai és nemzetközi tudományos irodalmát. Az egyetemi kari struktúra változásai, helyiséggazdálkodási gondok közepette hol tanári olvasó, folyóiratolvasó, tankönyv-kölcsönző, hol kis kari olvasó jelenítette meg a karon a könyvtári szolgáltatást.
1949-től vált szorosabbá az együttműködés a központi könyvtár és a húsz jogi kari tanszéki könyvtár között. Minden újonnan beszerzett könyv szakszerűen feldolgozva került a karra.
1958-1965 között elkészültek a kari szak-, és betűrendes katalógusok, 1964-ben rögzítették végleg a gyűjtőkört.
1974-ben lett önálló hálózati részleg a kari igényekhez lassan közelítő, még korántsem megfelelő körülmények között működő kari olvasóterem, később kölcsönző, melyben megtalálható volt minden fontos hazai és 117 féle külföldi szakfolyóirat. Ma is igen jelentős a tanszékeken található, kb. 50.000 kötetes állomány.
A Közgazdaságtudományi Kari Könyvtár története
A könyvtár egyidős az 1970-ben Pécsett megindult közgazdászképzéssel. Ekkor a Marx Károly Közgazdasági Egyetem Pécsi Kihelyezett Nappali Tagozatának Könyvtáraként létesítettek. A könyvtár az egyetem első emeletén kapott elhelyezést piciny munkaszobákban és a folyosón kb. 100 m2-en.
1975-től a Pécsi Tudományegyetem központi könyvtárának hálózati alközpontjaként működött. A könyvtár elhelyezésében és munkájában minőségi javulást jelentett, hogy 1976-ban alapterülete bővült. Megfelelő helyiséget kapott könyvkölcsönzés és munkaszoba céljára. Ugyanakkor a kari igényeknek eleget téve egy kis 20 férőhelyes olvasótermet alakítottak ki. Itt nyert elhelyezést szakrendben elhelyezve a tájékoztató segédkönyvtár.
Hosszú évek után érezhető módon 1987-88-ban bővült a könyvtár alapterülete egy munkaszobával, valamint a raktári alapterület is megnagyobbodott.
1990-ben az egyetem épületének első emeletén lehetőség nyílott egy 30m2-es folyóiratolvasó kialakítására, ahol a kari könyvtári kurrens kül- és belföldi folyóiratokat helyezték el. Az 1990-es évek végére a könyvtárat katasztrofális helyhiány jellemzi.
A Közgazdaságtudományi Kari Könyvtár a maga szakterületén a Dél-Dunántúl legnagyobb regionális szakkönyvtára volt. Nem csak az egyetemi szakképzésben részt vevő hallgatók látogatták, hanem gyakran keresték fel más városokból is irodalomkutatási igényekkel.